Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 23. szerda, az Országgyűlés 6. napja - Az ülés megnyitása - A Kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - BOSSÁNYI KATALIN (MSZP)
181 Az a kép, amit a kijelölt miniszterelnök fölváz ol, elveit tekintve vonzó. A Szocialista Párt, amely a Szocialista Internacionálé alapelveit vallja magáénak, természetes módon eddig is a szociális piacgazdaság modelljét szorgalmazta. (Derültség a bal oldalon.) Amennyiben az új Kormány ennek kö vetkezetes megvalósításán munkálkodik, úgy számíthat az ellenzéki szocialisták támogatására is. Hasonlóképpen a munkavállalók, a bérből és fizetésből élők széles körében kedvező visszhangra találhat az a kormányzati törekvés, amely a gazdaság piaci átalakí tásának fokozatos módszerét választja, szemben az ajánlott sokkterápiákkal, éppen a társadalmi béke érdekében. Ámbár éppen ezért, mert a Kormányt alakító pártok bírják a Parlament bizalmát, talán a váltás ütemén és módján lehetne meditálni. Emlékeztetni kí vánok arra, hogy az előző Kormányzat éppen azért kényszerült a fontolva haladás sokat bírált módját választani, mert túl nagy külső és belső nyomás nehezedett rá, intézkedéseit a társadalom eleve bizalmatlanul fogadta. Önök, történelmi helyzetüknél fogva, élvezik a múltnélküliség előnyeit. Ez azonban könnyen ködbe vész, ha döntéseiket nem igazolja vissza a közeljövő. Nem árt most, a kezdet pillanatában arra figyelmeztetni: aki nem megy gyorsan, meg lassan se, az nem biztos, hogy halad, lehet, hogy csak áll. Hölgyeim és Uraim! Ami a konkrét gazdaságpolitikai lépéseket illeti, fenntartásomnak, sőt aggodalmamnak szeretnék hangot adni. Főként a programban kimutatható jelentékeny ellentmondások okán. A gazdasági fordulat meghirdetésén túl ugyanis nem látni, mitől és miért is fordulna a szekér. Nem csupán az hiányzik, hogy terveiket hogyan, mivel és miből kívánnák megvalósítani, hanem a realitásérzék is. Úgy vélem, hogy bármilyen koncepcióban is ölt majd konkrét formát a kormányprogram, három gazdasági, társadalmi csapdával szembe kellene néznie. Az első az adósságmenedzselés folyamatából következik, a második a szovjet piaci részesedés drasztikus csökkenéséből adódik, a harmadik buktatót a túlméretezett költségvetés okozza, ami jelentős szociális konfliktusok forrá sa lehet. Ahhoz, hogy e csapdákat ne csupán észlelje az új Kormányzat, hanem ki is tudja őket kerülni, a rövidebbhosszabb távon elérendő célok között prioritási rendet kellene állítani, és a jelenleginél egyértelműbben meghatározni a döntések, a piacosítá s ütemezését. Tisztelt Ház! Ez nem új dilemma, mint ahogy az ellentmondások észlelésénél is némi déja vu érzetem van. Igen ismerős az egész, mondhatni, nagyon is ismerős. Önök háromhónapos nekifutásról, majd három éven belüli stabilizálásról beszélnek. Ily et az elmúlt években már két alkalommal is hallottam, körülbelül ugyanilyen általánosságokban megfogalmazva. Próbáltam jónéhány példát hozni, de az idő rövidsége miatt most csak egyetlen egyre térnék ki. A legsúlyosabb ellentét a kormányprogram költségveté si deficitmérséklő törekvése és a szociális szféra egyúttal nagyon kívánatos felemelése között feszül. Megkértem néhány pártatlan szakértőt, számolják össze, hogy mindaz a jó, amit az új Kormány a művelődésügynek, az oktatásnak, az egészségügynek ígér, ami t a szociális háló feszesebbre húzására szán, mit jelenthet forintban. Azt mondták, közelítően több mint kétszáz milliárd forint többletkiadást róna a költségvetésre. Tisztelettel kérdezem: mi ennek a bevételi forrása? Mert az államigazgatás racionalizálás i megtakarításából ennyi nem jön össze. Már csak azért sem, mert az új kormányzati struktúrában nem hogy fogynának, inkább mintha hízásnak indultak volna a pozíciók. Tisztelt Ház! A gazdasági helyzet rossz, de nem reménytelen. Az új Kormány a súlyos válság ban lévő, ám még mindig működőképes gazdaságot vesz át elődeitől. Ahhoz, hogy ez a működőképesség fennmaradjon, a válságot napi szinten kellene menedzselni. Ebben sokat segíthet az a három egyezmény, amit elődeik kötöttek az IMFfel, a Szovjetunióval és a Közös Piaccal. Vitathatatlan, mindhárom megállapodás hátterét a rendszerváltás ténye alapozta meg, ám balga az, aki azt reméli, csupán a politikai változások tartósan hitelképessé teszik a magyar gazdaságot. Tudtommal az
