Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 15. kedd, az Országgyűlés 4. ülése - A szomszédos államokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetéről folytatandó tárgyalások megkezdésére vonatkozó országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HORVÁTH ALADÁR (SZDSZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KATONA TAMÁS (MDF)
113 javaslatából elmaradna a második francia be kezdés, amely arra utal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése érzékeli a magyar és a nemzetközi közvélemény nyugtalanságát a KeletKözépEurópában fellobbant nacionalista indulatok miatt. A kisebbségi bizottság véleménye az volt, hogy nemcsak Kelet- és KözépEurópában robbantak fel nacionalista indulatok, helytelen ezeket a nacionalista indulatokat pusztán egy regionális középkeleteurópai jelenségként érzékelni, és ezért ilyen indulatok más országokban is fellobbantak: azt hiszem, nem kell utalnom, a S zovjetunió különböző területein, vagy akár a napokban a Franciaországban történt kisebbségellenes, jogaikat és méltóságát súlyosan sértő megnyilvánulásokra. Ezért a bizottságunk e bekezdés helyére a következő módosító javaslatot tette: "A Magyar Köztársaság Országgyűlése a szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetét aggasztónak ítéli, és aggodalmát fejezi ki, hogy a nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia hiánya, jogi igényei elutasítása súlyosan veszélyezteti az egész térség demokratizálódási folyamatait és a jószomszédi kapcsolatok új alapokon történő kiépítését." Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a külügyi bizottság előterjesztését az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság módosító indítványaival együtt fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Következik a határozati javaslat feletti vita. Kérdem képviselőtársaimat, aki szólni kíván, nyomja le a mikrofongombot, jelezze felszólalási szándékát! Megadom a s zót Horváth Aladár képviselőtársunknak, SZDSZ. Felszólaló: Horváth Aladár (SZDSZ) HORVÁTH ALADÁR (SZDSZ) Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A jelenlegi politikai helyzetben számunkra, magyarországi cigányok számára is érthető az a törekvés, hogy a kül honi magyarság kisebbségi jogainak érdeke védelmében államközi szerződések köttessenek. Hadd emlékeztessem Önöket arra, amikor Marosvásárhelyen a magyarellenes pogrom idején az önmagukat magyarnak is tartó cigány kisebbség, mintegy 200 fő, a magyarok védel mére kelt. Ismert mindenki számára a jelszó, amivel a cigányok a főtérre érkeztek: "Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok". (Nagy taps.) A román hatóság nem az incidensekért felelősöket, felbujtókat büntette meg, hanem a felelősséget teljes mértékbe n a legvédtelenebb a legkiszolgáltatottabb kisebbségre, a cigányságra hárította. A román vezetés politikája arra irányult - megítélésünk szerint - hogy a kisebbségek sorait megossza, a szolidaritásukat megtörje. Természetesnek tartjuk ezt látva, hogy a mag yar kormány határozottan fel fog lépni a bebörtönzött cigány politikai foglyok szabadon bocsátásáért. Támogatjuk Tamás Gáspár Miklóst, illetve az emberi jogi kisebbségi és vallásügyi bizottság javaslatát, előterjesztését, hiszen úgy gondoljuk, hogy ha a ma gyar kormány hatékonyan fel tud lépni a határainkon túl élő magyarság védelmében akkor az egyúttal a határainkon túl élő magyar cigányság kisebbségi jogainak érdekvédelmét is jelenti. Köszönöm szépen! (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm! Katona Tamás képviselőtársunk következik szólásra, MDF. Átadom a szót. Felszólaló: Katona Tamás (MDF) KATONA TAMÁS (MDF) Tisztelt Országgyűlés, kedves barátaim! Nyugodtan használhatom ezt a megszólítási módot, hiszen olyan kérdés tárgyalásáról van szó , amelyik valamennyiünknek közös ügye, és noha ez a kérdés nyilván a majdani kormányprogramban kellő súllyal szerepelt volna az ország külpolitikai elképzeléseinek vázolásában, mégis öröm számunkra, hogy Tamás Gáspár Miklós, támogatva aztán a külügyi bizot tság és támogatva az emberi jogi bizottság által, előterjesztett javaslata fölveti ezt a kérdést, és anélkül, hogy megelőlegeznénk a majdani kormányprogramot, alighanem előre elmondhatjuk, hogy igen, a Magyar Köztársaság kormánya nyilván hajlandó lesz kéto ldalú