Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 15. kedd, az Országgyűlés 4. ülése - Az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Vörös Vince): - KÓSA LAJOS (FIDESZ) - ELNÖK (Vörös Vince): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
105 Tisztelt Elnök úr ! Tisztelt Országgyűlés! Amennyiben nem lesz most jogi bizottsági ülés, akkor az előrehaladás érdekében kénytelen vagyok egészen röviden kifejteni a véleményemet. Én is mondhatnám most azt, hogy Tölgyessy Péter nem a lényegről beszélt, amikor a közigazgatá si államtitkári funkciót elhatárolta az egyéb funkcióktól. De én is konstruktív szeretnék lenni, ezért nem így fogalmazok, hanem azt mondom, hogy egy elemről megfelejtkezett, nevezetesen arról, hogy a közigazgatási államtitkár, másfelől a címzetes, illetve a politikai államtitkárok közötti különbség alapja az, hogy az egyik szakember, a másik politikus. És ebből következik az, hogy a szakember, a közigazgatási államtitkárt nem hallgathatja meg az Országgyűlés bizottsága eredményesen, hanem valóban egy szakm ai grémiumnak kell meghallgatnia, egy olyan szakmai testületnek, amelynek a létrehozása egy későbbi törvény feladata, de elképzelhető azonban - és ezért konstruktív, úgy érzem, a javaslatom, hogy egy jogi bizottsági előkészítésen meg tudnánk állapodni egy olyan átmeneti formában, ami áthidalná a jelenlegi helyzet hiányosságát, tehát most, amikor nincs jogszabályi alapja egy ilyen szakmai testület létrehozásának, meg tudnánk állapodni egy olyan megfelelő szakmai fórumban, amelyik valóban célszerűen és rendel tetésének megfelelően ezt a bizottsági meghallgatást helyettesíthetné. Ezért gondoltam, hogy mégis csak célszerű lenne átgondolni, akár úgy, hogy ha a Szabad Demokraták Szövetségének nincs módja ezt meggondolni, szünetet kérünk, és szünet keretében egyezte tnénk ezt a kérdést, de helyes lenne a jogi bizottságot összehívni, és ott kidolgozni ezt az áthidaló megoldást. Ez az én véleményem. Köszönöm szépen. ELNÖK (Vörös Vince) : Következő felszólalásra jelentkezett Kósa Lajos képviselőtársunk, a Fiatal Demokratá k Szövetsége részéről. Felszólaló: Kósa Lajos (FIDESZ) KÓSA LAJOS (FIDESZ) Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Kónya Imre képviselőtársam felszólalása nagyon komoly kétségeket ébresztett bennem. Eddig én azt hittem, hogy a parlament szakbizottságai olyan tes tületek, amelyben kifejezetten szakkérdéseket vitatnak meg… (Taps a bal oldalon.) …így például a gazdasági bizottság megvitatta az előző ülésén a Magyar Demokrata Fórum által előterjesztett csődtörvénnyel kapcsolatos, módosító indítványt. Amennyiben a szak értelme megkérdőjeleződik, akkor bennem nagyon komoly kétségek vannak, ha az Országgyűlésnek nincsenek szakbizottságai s több képviselőtársam arra is utalt az előbb, hogy egyes képviselők hozzászólásai kifejezetten politikai ízűek, és pártpropagandát szolg álnak… (Taps.) … felvetődik bennem, a kérdés, hogy akkor miért ülünk itt a Parlamentben. (Derültség.) Ez a hozzászólásom egyik része. A másik, hogy azt sem nagyon értem, hogy ha Kónya Imre képviselőtársam által javasolt szakértői bizottságra gondolok: ki nevezné ezt ki? Honnan szerezné meg ez a szakbizottság a legitimitását? Ezeket nagyon súlyos problémának érzem ezzel kapcsolatban, ezért nem tudok egyetérteni ennek a hozzászólásnak a tartalmával. Köszönöm. (Taps a bal oldaton.) ELNÖK (Vörös Vince) : Megkö szönöm Kósa Lajos képviselőtársam felszólalását. Újabb felszólalásra jelentkezett dr. Torgyán József képviselőtársam. Felszólaló: Dr. Torgyán József (FKgP) TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Tisztelt Ház! Tényleg csak távirati stílusban reagálnék. (Derültsé g.) Gyakorlatilag olyan dramatizáltan merült fel most már az államtitkárok jogállásában szóló jogszabály rendelkezései kapcsán a közigazgatási államtitkárnak a helyzete, ami nyilvánvalóan messze esik a tényektől. Vajon csak a politikai és a címzetes államt itkártól lehet könnyen megszabadulni - mert ez ennek a