Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 7. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 15. M. E. számú rendelet e a közalkalmazottak igazolásáról.

6 7.15/1945. M. E. sz. mázott e rendelet hatálybalépésétől számí­tott 3 napon belül, a később visszatérő közalkalmazott pedig visszatérésétől számí­tott 3 napon belül köteles közvetlen hiva­tali elöljárójához igazoló nyilatkozatot beadni. E nyilatkozatban a közalkalmazott az 1939. évi szeptember hó 1. napja óta köpe­tett nolitikai magatartását és cselekedeteit, valamint a népellenes törvények és rende­letek végrehajtása során teljesített hivata­los ténykedéseit ismertetni tartozik. Az a közalkalmazott, aki a vörös hadsereg bevo­nulása alkalmával hivatalát elhagyta, ennek okát, a távolléte alatti magatartását és cse­lekedeteit, valamint visszatérésének körül­ményeit is előadni köteles. Az igazoló nyilatkozatban vnlótlan ada­tok előadása vagy lényeges körülmények elhallgatása a nyilatkozat keltétől számított 3 éven belül nyugdíjigény nélküli azonnali elbocsájtást von maga után. A hivatali előljáró a hozzá beérkezett igazoló nyilatkozatokat, a saját személyére vonatkozó igazoló nyilatkozattal együtt haladéktalanul eljuttatja az igazolóbizottság elnökéhez. 5. §. Az igazolási eljárás lefolytatása az igazolóbizottság hatáskörébe tartozik. Minden járásbírósági székhelyen egy igazolóbizottságot kell létesíteni. A főispán köteles a szükséghez képest egy járásbíró­sági székhelyen több igazolóbizottságot, vagy járásbírósági székhelyen kívül is iga­zolóhizottságot felállítani. 6. §. Az igazolóbizottságok felállítása a területileg illetékes főispán feladata. Minden igazolóbizottság hét tagból áll. Az igazolóbizottság öt tagját a főispán sorsolja ki, a Magyar Nemzeti Független­ségi Frontba tömörült öt politikai párt (De­mokratikus Polgári Párt, Független Kis­gazda Párt, Magyar Kommunista Párt, Nemzeti Parasztpárt, Szociáldemokrata Párt) helyi szervezetei (által javaslatba hozott öt-öt párttag közül. Az igazolóbizottságbam így minden politikai párt egy taggal van képviselve. Amennyiben a felállítandó igazoló­bizottság székhelyén valamely fent felsorolt politikai párt működést nem fejtene ki, ez esetben a főispán a felsorolásban nem sze­replő más demokratikus pártok által javas­latba hozott öt személy közül, — ilyen párt hiányában pedig a ímeglévő demokrata pár­tok által ajánlottak közül sorsolja ki a hiányzó tagot. A kinevezett öt tag haladéktalanul ülést tart s azon a tagok egyikét a bizott­ság elnökéül választja. A választás szótöbb­séggel történik. Eredménytelenség esetén a főispán jelöli M a! bizottság egyik tagját elnökül. A bizottság öt tagja ezután behív egy jogi képesítésű tagot, egy tagot pedig annak a közhivatalnak vagy Iközüzjemnek tcA. posta, törvényhatóság, állami üzem stb.) alkalmazottai közül, amely közhivatal vagy közüzem alkaílamazottainak igazolása tárgya" lásra .kerül. Ha a behívandó két tag szemé­lyére nézve a bizottság szótöbbséggel meg­állapoidni netm tud, úgy a két tagot a fő­ispán hívja be a (bizottság meghallgatása után. A bizottság tagjai kinevezésük, illetve behívások folytán igazoltaknak tekintendőik. A' bizottság tagjai kinevezésüket, illetve behívásukat elfogadni kötelesek. Nem nevezhető ki és nem hívható be* az igazolóbizottságba az, akit bűntett vagy nyereségvágyból elkövetett vétség, miatt elítéltek. A jelen rendelet alkalmazása szempontjából nem tekintendő büntetett előéletűnek az, aki politikai bűncselek­ményt vagy-a zsidótörvényekben; megha­tározott valamely cselekmény miatt ítél­tetett el. A bizottság tagja büntetőjogi felelősség mellett írásban köteles kijelenteni, hogy e rendelkezés értelme szerint büntetlen elő­életű. 7. §. Az előző §-han említett politikai pártok a bizottságiba küldendő öt párttag névsorát e rendeletről való tudomásszer­zéstől számított öt nap alatt kötelesek a* főispánnak benyújtani, .— aki további 3 napon belül köteles a bizottságot megala­kítani. 8. §. A bizottság tagjai működésük megkezdése előtt a főispán előtt esküt, illetve fogadalmat tesznek. Az eskü szövege a következő: „Én esküszöm, hogy mint az igazolóibizottság tagja, a tagságból folyó feladatomat elfogulatlanul és csakis a magyar nép érdekeinek szem előtt tar­tásával fogom ellátni. Isten engem úgy segéljen." Az a tag, akinek meggyőződése ellen­kezik az eskü letételével,* a következő foga­dalmat teszi: „Én . ...... .,".-. becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy mint az igazoló bizottság tagja, a tagságból folyó feladatomat elfogulatlanul és csakis a ma­gyar nép érdekeinek szem előtt tartásával fogom ellátni." Az eskü, illetve fogadalom letételéről a főispán közös jegyzőkönyvet vesz fel. A behívott bizottsági tagok az igazoló­bizottság elnöke előtt tesznek esküt, illetve fogadalmat.

Next

/
Thumbnails
Contents