Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 1171. Az országos építésügyi kormánybiztos 1945. évi 10.200. 0. É. K. számú rendelete helyi építési szaktanácsok alakítása tárgyában.

1171. 10.200/1945. O. S- K. sz. ^§45 jelen rendelet hatálybalépésétől számított harminc napon belül helyi építési szaktana- l csőt (továbbiakban: a tanács) kell alakítani. (2) Amennyiben * helyi építési iszak­tanács, újjáépítési bizottság vagy más elne­vezésű, de azonos rendeltetéssel létrehívott testület már működik, azt a jelen rendelet alapján az előbbi bekezdésben megállapított határidőn belül át kell alakítani. A 4.010/ 1945. O. É. K. számú rendelet (Rt. 1945. évf. 203. o.) 17. §-a vagy más érvényben levő jogtszlabály, illetőleg helyhatósági szabály­rendelet alapján alakított építési bizottságot nem kell átalakítani. 2. §. (1) A tanács feladata a város (köz^ ség) újjáépítésének kérdéseit megvitatni, az : újjáépítés előrehaladását figyelemmel kí­sérni, továbbá a város polgármesterének , (községi elöljáróságnak) az építésüggyel, a város- (község) rendezéssel és fejlesztéssel kapcsolatban javaslatokat tenni, végül a kormányzati és közigazgatási felügyeleti szervek által egyes kérdések kivizsgálására, illetőleg adatok közlésére vonatkozólag ki­adott utasításokat teljesíteni. (2) A tanács az (1) bekezdésbén megha­tározott feladatkörében: a) véleményét nyilvánítja a város (köz­ség) területén megrongálódott középületek közművek és magánépületek helyreállítására vonatkozólag; s b) -számbaveszi, hogy mennyi építési anyagra van szükség a középületek, közmű­vek és magánépületek helyreállításához és a szükséges építési anyagokból a város (köz­ség) területén mennyi áll rendelkezésre; c) közreműködik az újjáépítési köz­munkakötelezettség felhasználására vonat­kozólag a polgármester (községi elöljáróság) által készített javaslatok összeállításában; d)' javaslatokat készít a város (község) ' fejlesztésére; e) megvizsgálja, hogy a yáltozott hely­zet miatt szükséges-e új fejlesztési terv ké­szítése, vagy a meglevő terv lényeges átala­kítása; , v ^ fj'javaslatokat készít az ipartelepek fej­lesztésére; g) tanulmányozza, hogy a földbirtok­reform milyen hatással van a város (község) fejlődésére és hogy a házhelyeket a város­tközség-) rendezés érdekei (szempontjából — különös figyelemmel a belterület népsűrűsé­gére — miképen kellene kijelölni; h) megvizsgálja, hogy gyarapodott-e a város (község) ingatlanállománya a nemzet­ellenes magatartást tanúsító egyének ingat­, lanainák elkobzásával és hogy ezeket az in­gatlanokat miképen lehetne a várois- (köz­ség-) rendezés szolgálatába állítani; i) előterjeszti elgondolásait a közlekedés fejlesztésére,, új intézmények létesítésére, valamint zöldterületek bővítésére és fásítá­sára vonatkozólag. (3) A tanács az előző bekezdésekben meghatározott feladatkörén túlmenő érdemi határozatokat nem hozhat. 3. §. (1) A tanács tagjai: . a) törvényhatósági jogú városokban; 1. a polgármester, 1 2. a városi mérnöki hivatal vezetője, 3. a földigénylő bizottság elnöke, 4. a városi nemzeti bizottság által ki­küldött szakértő tag, 5. a szakszervezeti tanács által kiküldött szakértő tag, 6. az országos építésügyi kormánybiztos által kiküldött két tag, 7. a város törvényhatósági bizottsága által a város polgárai közül választott tíz tag; b) megyei városokban: 1. a polgármester, 2. a városi mérnöki hivatal vezetője; 3. a földigénylő bizottság elnöke, 4. a városi nemzeti bizottság által ki­küldött szakértő tag, 5. az országos építésügyi kormánybiztos által kiküldött két tag, 6. a képviselőtestület által a város pol­gárai közül választott hat tag; c) községekben: 1. a községi építési bizottság tagjai, 2. a földigénylő bizottság elnöke, 3. a községi nemzeti bizottság által ki­küldött szakértő tag, 4. a képviselőtestület által a község pol­gárai közül választott négy tag. (2) Az (1) bekezdés a) pontjának 1—6., b) pontjának 1—5. és c) pontjának 1—3. al­pontjaiban felisorolt személyek hivatalból tagjai a tanácsnak. A választott tagokat a törvényhatósági bizottság közgyűlése, illető­leg a képviselőtestület három évre választja. Tanácstagokul elsősorban olyan személyeket kell megválasztani, akik építési s és város­(község-) rendezési ügyekben járatosak és lehetőleg az építőiparban vagy azzal vala­mely rokonszakmában dolgoznak. (3) A tanács üléseire szakértőként bár­kit meghívhat. (4) A tanács tagjai tevékenységükért díjazásban nem részegülnek. 4. '§. (1) A tanács megalakításáról a pol­gármester (községi elöljáróság) gondoskodik. Evégből a 3. § (1) bekezdés a) pontjának 4—6. alpontjaiban, b) pontjának 4—5. al­pontjaiban, c) pontjának 3. alpontjában megjelölt szerveket kiküldöttjeik megneve­zésére felkéri, a törvényhatósági bizottság,

Next

/
Thumbnails
Contents