Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 84. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 2 450. M. E számú rendelete a fizetési eszközökkel, külföldi követelésekkel és vagyontárgyak kivitelével elkövetett visszaélések miatt indult bűnügyekben a budapesti büntetőtörvényszéknél szervezett uzsorabíróság kizárólagos hatáskörének és illetékességének megszüntetéséről. - 85. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 1.030. M. E. számú rendelete a közigazgatás ideiglenes rendezéséről szóló 14/1945. M. E. sz. rendelet kiegészítéséről.

85. 1.030/1945. úgy a belügyminisztertől kérheti, lehetőleg egynél több, megfelelő képesítésű, alkalmas személy jelölését és a választást ennek alap­ján folytatja le. (4) A képesítésre vonatkozó fenti szabá­lyok abban az esetben is alkalmazandók, ha az önkormányzati testület valamely tisztvise­lőt a 15. és 16. §-ban meghatározott módon visszatart, visszafogad vagy megerősít. 23. §. (1) Mindazoknak a községi jegy­zőknek, akik az előírt képesítéssel nem ren­delkeznek, valamint azoknak az egyéb képe­sítéshez kötött állást betöltő tisztviselőknek, akiknél a belügyminiszter a képesítési kellé­keket elengedte, hivatalbelépésüktől számí­tott egy éven belül a belügyminiszter által előírt anyagból vizsgát kell tenniök. (2) A vizsga sikertelensége esetén az il­lető tisztviselők megbízatása megszűnik. (3) A képviselőtestület megalakulása után a kis- és nagyközségekben haíJadéktalanul meg kell választani a községi bírót, másod (törvény) bírót, pénztárnokot, közgyámot és annyi esküdtet, amennyit a község szerve­zési szabályrendelete előírt. (4) A törvényhatósági városi és járási tisztviselői állásokra, valamint a községi főjegyzői állásra történő választásnál •— te­kintettel a fennálló közlekedési nehézségekre — pályázati kérelem beadása és pályázati kirdetmény kibocsátása nem feltétele a megválaszthatóságnak és a választás lefoly­tatásának. A jelen rendelet hatálybalépése után azonban a választás helyét, idejét és a betöltésre kerülő állások számát és minősé­gét a rendelkezésre álló helyi napi- vagy heti lapban, illetőleg más szokásos vagy lehetsé­ges módon, egyheti időközökkel kétszer meg kell hirdetni. A hirdetménynek tartalmaznia kell azt, hogy a pályázóknak ajánlatos sze-­uniélyi adataikat, életrajzukat, képesítési bi­zonyítvánvukat, eddigi igazgatási gyakorla­tukról szóló bizonyítványukat és közszolgá­latban álló pályázóknál törzskönyvi lapjukat tartalmazó pályázati kérelmüket benyújtani. (5) A később megüresedő állások betöl­tésiénél pályázati hirdetményt kell kibocsá­tani, melyben megfelelő határidővel pályá­zati kérelem benyújtását kell kötelezővé tenni. Csupán, ha sürgős szükség és nyomaté­kos közszolgálati érdek kívánia, lehet az előző bekezdés szerinti egyszerűsített eljá­rásra szorítkozni. Ebben az esetben azonban a választást megerősítés végett a belügymi­niszterhez kell felterjeszteni és a megerősí­tés megtagadása esetén : pálvázati hirdet­mény alapján új választást kell lefolytatni. 24. §. Az összes választott és újonnan kínevezett önkormányzati tisztviselők vá­M. E. sz. U9 V lasztása és kinevezése ideiglenes jellegű s hatályuk megszűnik a közigazgatás végleges rendezéséről szóló törvényes jogszabály ha­tálybalépésével. A közbeeső időben azonban egyes tisztviselőket csak törvényes fegyelmi vagy igazoló eljárás álapján lehet elmozdí­tani. 25. §, A, községi elöljáróság tisztelet­díját a képviselőtestület — anyagi helyzeté­nek figyelembevételével — újonnan szabá­lyozhatja és az eddiginél nagyobb összegben is megállapíthatja; különösen ott, ahol ed­dig bizonyos állások betöltői rendszeres il­letményeket nem élveztek, részükre a ha­sonló feladatkört betöltő tisztviselők illet­ményeinek megfelelő illetményeket állapít­hat meg. E tárgyú határozatai ellen fellebbe­zésnek van helye a vármegyei kisgyűléshez, mely végső fokon határoz. 26. §. A 14/1945. M. E. sz.*rendelet, ille­tőleg a jelen rendelet alapján megalakult önkormányzati testületek mellett működő pártmegbizottak tevékenysége az önkor­mányzati tisztviselők megválasztása után megszűnik. 27. §. Az önkormányzati tisztviselő tagja lehet bármely demokratikus pártnak, azonban hivatalos helyiségben és hivatalos működése közben pártpolitikai tevékenységet nem fejthet ki. # * *III. FEJEZET. Egyéb önkormányzati szervek megalakítása. 28. §. A törvényhatósági jogú és a me­gyei városokban a városi tanácsot újra fel kell állítani. A városi tanács tagjai a polgár­mester mint a tanács elnöke, a polgármester­helyettesek, a tanácsnokok, a főjegyző és a főügyész. 29. §. (1) A városi tanács hatásköre helyreáll mindazokban az ügyekben, amelye­ket az 1929 : XXX. te. 44. §-a a polgármester hatáskörébe utalt át. A városi tanács a városi igazgatás végrehajtó közege és egyben önálló közigazgatási hatóság is mindazokban az ügyekben, amelyek a törvények vagy sza­bályrendeletek első-, vagy másodfokban ha­táskörébe utalnak és amelyek sem a közgyű­lésnek, sem más hatóságnak fenntartva nin­csenek. A városi tanács a polgármester ta­nácsadó testülete mindazokban az ügyekben, amelyeket a törvények és más jogszabályok a polgármesternek, mint egyéni hatóságnak hatáskörébe utalnak. A városi tanács ügykö­rébe tartoznak ezenkívül az 1886:XXL te. 74. §-ának (2) bekezdésében részletezett teendők. (2) Törvényhatósági jogú városokban a városi tanács határozatai ellen a közigazga-

Next

/
Thumbnails
Contents