Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 848. Az igazságügyminiszter 1945. évi 30.000. I. M. számú rendelete a bírósági végrehajtókat megillető díjak felemeléséiről.
848i 30.000/1945. ]}. M. ez. 1263 2. pontja) ia végrehajtási összeg és a lefoglalt, illetőleg árverésre kerülő vagyon becsértéke közül a kisebb összeget kell számításba venni, az eninek alapulvételével kiszámított eljárási díj azonban nemi lehet kevesebb a 7. § szerint járó díjnál. (2) A végrehajtási összeg kiszámításában a behajtandó tőkekövetelés mellett a járulék és a költség összegét nem lehet figyelembe venni. Ha azonban tőkekövetelés nincs, a járulék és a költsélg együttes összege számít. Ugyanez megfelelően áll akkor is, ha a járulék és a költség együttes összege nagyobb, mint a tőke. (3) Leltározásnál (1. §i (1) bekezdésének 3. pontja) vagyoni érték gyanánt a leltározott vagyon értékét kell számításba venni. (4) Alkalmazottat illető járandóság, továbbá járadék vagy más időszakos szolgáltatás vagy haszonvétel lefoglalása esetén i&imak vagyoni értékeként az egy évre eső követelés vagy haszonvétel lefoglalható öszszegét kell figyelembe venni. A feleknek erre vonalkázó nyilatkozatát jegyzőkönyvbe kell foglalni s amennyiben a követelés vagy haszonvétel összege a felek nyilatkozatából nem állapítható meg, vagy nem mutatkozik elfogadhatónak, vagyoni értékként a végrehajtási összeget kell irányadónak tekinteni. (5) Árverés esetében végrehajtási őszszegként csak azoknak a hitelezőknek a követelését lehet figyelembe venni, akik az árverés megtartását kívánták. 5. §. (1) Átszállítás, értékpapírok eladása, ingatlannak zárgondnok részére való átadása, árverési vevő birtokba helyezése, végrehajtása vagy zárlat feloldásai, vagy a zárlat tárgyának átvétele és új zárgondnoknak való átadása esetében (1. §j (1) bekezdéséinek 4., 5., 6., 7., 10. és 11. pontjai) vagyoni érték a becsérték, illetőleg a kikiáltási ár. (2) Lakás vagy más helyiség kiürítésére vagy átadására irányuló végrehajtás (1. § (1) bekezdésének 12. pontja) vagyoni értekéül a lakás vagy más helyiség egy é!vi bérét, illetőleg az egy évi bér értékének megfelelő összeget kell figyelembe venni. (3) Ha a vagyoni érték a fentiek szerint nem állapítható meg, így különösen az 1. § (1) bekezdéséinek 8. és 9. pontjai esetében, azt kell vagyoni értéknek tekinteni, amit a bíróság a körülményekhez képest megállapít, 6. §. Ha éjjeli időszakban — esti 8 óra és reggeli 8 óra között — teljesít a bírósági végrehajtó a bíróság főnökének engedélyével (1881 : LX. te. 22. §) az 1. § (1) bekezdése alá eső valamely eljárást, a következő pótdíjak járnak: 1. az esti 8 és 10 óra között teljesített eljárásért az eljárási díj fele; 2. az este 10 órai és reggel 6 óna között teljesített eljárásért minden megkezdett óra után az eljárási díj fele; 3. a reggeli 6 és 8 óra között teljesített eljáráséirt az eljárási díj fele. 7. §. (1) Ha a bírósági végrehajtó hivatalos eljárás teljesítése végett a helyszínen megjelent, de az eljárást rajta kívül álló okből nem foganatosította, az 1., illetőleg 6. ,§-ban megszabott eljárasd díj 1 /3-a jár neki, de legalább 300 P. Ilyen esetben azonban, ha ai végrehajtató fél szegénységi jogon jár el, az eljárási díj 300 P-nél több nem lőhet. Az itt meghatározott esetekben a 2. § nem alkalmjazható, a 4. § (1) bekezdését pedig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy foglalásra irányuló eljárás esetében vagyoni érték gya^ nánt mindig a végrehajtási összeget (4. § (2) bekezdés) kell figyelembe venni. (2) A jelen § szerint jár az eljárási díj akkor is, ha a bírósági végrehajtó a foglalást megkísérelte, de lefoglalható ingóságom kat nem talált. (3) Ha a végrehajtást szenvedő a követelést a végrehajtás foganatosítása végett nála megjelent végrehajtónak kifizeti, a végrehajtót a végrehajtási összeg után számított teljes eljárási díj megilleti. (4) A napidíj (8. §) és a fuvardíj (18. §) a jelen § eseteiben is ugyanúgy illeti meg a végrehajtót, mint a hasonló időtartamú befejezett végrehajtási cselekmények esetében. II. Napidíj. 8. §. (1) A bírósági végrehajtót a bíróság székhelyéin kívül teljesített hivatalos eljárásáért napidíj illeti meg. Ennek összege az eljárás tárgyánlak értékéltől függetlenül a bíróság székhelyéről való elindulás és az oda való visszaérkezés közt eltelt idő minden megkezdett 6 órájára 500 pengő. (2) Az első bekezdésben meghatározott napidíj jár azért az eljárásért is, amelyet a bírósági végrehajtó a bíróság székhelyéül szolgáló város vagy község területén ugyan, de a város vagy község beépített területén kívül, .attól két kilométernél nagyobb távolságra eső helyen (pusztán, szálláson, tanyán, mezőn, erdőben) teljesít. III. Eljárási, napi- és fuvardíj több edjárás foganatosítása esetében. 9. §. (1) Ha a bírósági végrehajtó egy alkalommal egymás után több eljárást (1 § (1) bekezlése) foganatosít, az eljárási díjat minden eljárásáért külön számíthatja fel. Az esetleg felszámítható napidíj és fuvardíj ezzel szembein csak egyszeresen, jár és a napidíjat az eljárásra irányadó vagyoni értékhez képest, a fuvardíjat pedig erre, valamint