Rendeletek tára, 1945

Rendeletek - 644. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 10.490. M. E. számú rendelete az elhagyott javak kormánybiztosáról és a kormánybiztosság elnöki tanácsáról.

544- 1049C egy évi időtartamra hívja meg. A Tanács tagjai a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok, a Szakszervezeti Tanács, továbbá az elnök által megkeresett egyes minisztériumok és más hatóságok egy­egy kiküldöttje, valamint az elnök által meghívott szakértők. Állandó tagjai az Él" nöki Tanácsnak a gyámhatóságok részéről Budapest székesfőváros árvaszékének elnöke és a belügyminisztérium gyámügyi osztályá­nak vezetője. (3) Az Elnöki Tanács a szükséghez ké­pest tartjiai üléseit, összehívásáról az elnök gondoskodik és ülésein elnököl. Helyettesét a tagok közül jelöli ki. Az Elnöki Tanács ülésein a kormánybiztos és helyettese, vala­mint a szükséghez képest a (szakelőadói is résztvesznek. A kormánybiztost tanácskozási jog illeti meg. (4) Az Elnöki Tanács zárt ülésben tár­gyal, a jegyzőkönyvet ai tanácskozásokról készült gyorsírói jegyzetek alapján kell ve­zetni. A jegyzőkönyvvezetőt az elnök jelöli ki. A jegyzőkönyvet az elnök és jegyző­könyvvezető írják alá és a Tanács két tagja hitelesíti. (5) Az Elnöki Tanács akikor határozat­képes, ha ülésein legalább öt tag jelen van. (6) Az Elnöki Tanács határozatait egy­szerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlő­ség esetén az elnök szavazata dönt. 35. §. Az Elnöki Tanács tagjainak és résztvevőinek tis teletdíj át a miniszterelnök állapítja meg. . 36. §. (1) Az Elnöki Tanács a kormány bizos működésének közvetlen ellenőrzéséről az elnök által kijelölt tag vagy bizottság útján gondolkodik. Az ellenőrzés módját az Elnöki Tanács állapítja meg. Bármely ta­nácstag indítványozhatja valamely megha­tározott ügy ellenőrzését, de az ellenőrzés jqgla az Elnöki Tanács miniden tagját saját személyében is megilleti. (2) A kormánybiztos aiz Elnöki Tanácsot a folyamatban levő ügyekről tájékoztatja. 37. §. (1) iA kormánybiztosság hatáskö­rébe tartozó ügyek intézésére vonatkozóan az Elnöki Tanács általános irányelveket ál­lapíthat meg. (2) A kormánybiztos jogosult bármely ügyet véleményezés céljából, döntés előtt az Elnöki Tanács elé terjeszteni. 38. §. (1) Az Elnöki Tanács az általa ellenőrzött, valamint a kormánybiztos által eléje terjesztett ügyekben véleményt nyil­vánít éjs 'azt a kormánybiztossal írásban közli. (2) Ha a kormánybiztos az Elnöki Ta­nács által megállapított irányelvektől vagy az egyes ügyökben vele közölt állásfoglalá­sától eltérni óhajt, ezt &z Elnöki Tanácsnak i. M. E, sz. 933 írásban, késedelem nélkül bejelenteni kö­teles. (3) Az Elnöki Tanács a jelen rendelet értelmében előterjesztett felszólalások alap­ján új eljárást rendelhet el. (4) Az Elnöki Tanács & jelen rendelet 8. §-ának (2 bekezdése értelmében az elha­gyottság megállapításai tárgyában a kor. mánybiztos által hozott határozat ellen, va­lamint ai jelen rendelet 19. §-ániak (1) és (2) bekezdése értelmében az elhagyott vállala­tok bérbeadása tárgyában hozott határoza­tok ellen eléje terjesztett panaszok ügyében végérvényesen határoz. Vegyes és átmeneti rendelkezések. 39. §. A kormánybiztos a külföldi tu­laj donban levő elhagyott javakra vonatkozó intézkedései előtt a viszonosság kérdésében köteles a külügyminiszter állásfoglalását be­szerezni. 40. §. A kormánybiztosság pénzügyi ellenőrzését a Legfőbb Állami Számvevő­szék gyakorolja. 41. §. A gyámhatóság ai kormánybiztos­nak bármely háborús távollevő ügyében tett intézkedése tekintetében észrevételeket ter­jeszthet az Elnöki Tanács elé. 42. §. A 727/1945. M. E. számú rendelet (Rt.. 1945. évi 54. o.) és a 6.190/1945. M. E. sz. rendelet (Rt, 1945. évi 619. o.) (Magyar Közlöny 99. szám), továbbá bejelentési ren­delet 1. gának (3) bekezdéséhez tartozó utasítás hatályát veszti; az ideiglenes nem­zeti kormánynak és az egyes miniszterek­nek olyan rendeletei, amelyek elhagyott ja­vakra is vonatkoznak, ebben a részükben ugyancsak hatályukat vesztik, amennyiben a bejelentési rendelet és az utasítás, vala­mint a jelen rendelet intézkedéseivel ellen­kező rendelkezést tartalmaznak. 43. §. A kormánybiztos a jelen rendi létben meghatározott alapelvek mellett a hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkozólag rendeletieket bocsáthat ki. Az ügykörét érintő ügyek tárgyalásánál a minisztertaná­cson résztvesz. 44. §. (1) A sikkasztásra megállapított szabályok szerint büntetendő az, aki a) a jelen rendelet 5. vagy 6. §-ában meghatározott bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget; b) a 9. §ban meghatározott elidegení­tési és terhelési tilalmat megszegi; c) a 11. §-ban megszabott befizetésit, illetőleg letétbe helyezést nem teljesíti. (2) Az előbbi bekezdésben; felsorolt esetekben közigazgatási (internálási) eljárás­nak is helye van. 45. §. (1) iA jelen rendelet kihirdetésié­nek napján (1945 nov. 4.) lép hatályba, ren-

Next

/
Thumbnails
Contents