Rendeletek tára, 1944

Rendeletek - 13. A m. kir. belügyminiszter 1944. évi 47.219/1943. számú rendelete, a hősi halottak emlékének megörökítéséről szóló 28.282/1942. B. M. számú rendelet hatályon kívül helyezéséről.

ÇusoJia vármegyék alisfânjèlnak es a közigazgatási kirendelt' : se geh vezetőinek. J Felhívom, hogy e rendeletemben foglaltak értelmében a vármegye (közigazgatási kirendeltség) területén-«.lévő községek elöljáróságait (megyei városok polgármestereit) is megfelelőé« utasítsa. Budapesten, 1944. évi január hó.3-án. Dr. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc g. k "> m. kir. belüg) 7 miniszter. ^ \ 13. x Am. kir. belügyminiszter 1944. évi 47.219/1943. számú rendelete, $ hősi hahottak emlékének megörökítéséről szóló 28.282/Í942. B* M. szfbnú rendelet hatályon kívül helyezéséről. À hősi halottk emlékének megörökítése tárgvában kiadott 28.282/1942. számú rendeletemben (Rt. 1942. 974_o.) akként intézkedtem, hogy v az 1938. év óta történt hadműveletekben hősi halált halt honvédek neveit, volt lakóhelyük világháborús emlékművén, a községek (városok) örökítsék meg, ott pedig, ahol a hősök emlékműve még nem készült volna el, az emlékmű felállítását a legsürgősebben meg kell valósítani. E rendeletem kiadása után következett be vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes ár hősi halála. A kormányzó­helyettes űr emlékének és a nemzet hálájának megörökítéséről alkotott 1942 :XX. te. 4. §-a utasítást adott a minisztériumnak arra, hogy a most vívott háború hőseinek emlékére bárhol az országban emelendő emlékműveken a 'kormányzóhelyettes úr nevének méltó megörökítéséről,is gondoskodás legyen. Minthogy pedig a fentebb említett " rendeletem ílymódon szoros összefüggésbe jutott a most említett törvényi rendelkezés végrehajtásával; indokoltnak látszik, hogy e törvényi rendelkezés végrehajtásával kapcsolatban történjék majd -intézkedés a most vívott, háború hősei emlékének megörökítéséről 'is. Értesítem ezért Alispan (Polgármester, Közigazgatási Kiren­deltségi Vezető) Urat, hogy a fentebb említett 28.282/1942. sz, yendeletemet hatályonkívül helyezem és felhívom« haladéktalan in fctagy. »*nd. Tára, 1Mi. £ Î*

Next

/
Thumbnails
Contents