Rendeletek tára, 1944
Rendeletek - 422. A m. kir. minisztérium 1944. évi 2.700. M. E. számú rendelete, a magyar ipari munkások egységes szervezetéről.
1438 422. 2.700/Î944.M.E.«. értesíteni kell. A miniszïer a közgyűlésen, illetőleg az üléseken; megjelenhetik vagy kiküldöttjével képviseltetheti magát. (4) A szervezeteknek azokat a határozatait, amelyek érvényességéhez az iparügyi miniszternek vagy a Szövetség ektöképek jóváhagyása szükséges, jóváhagyás előtt nem lehet végrehajtani. A jóváhagyást megadottnak kell tekinteni, ha a mijuiszter vagy a Szövetség elnöke a felterjesztéstől számított harminc napon belül nem nyilatkozik. (5) Az iparügyi miniszter az önkormányzatok bármely szervének: minden olyan határozatát vagy intézkedését, amely törvénnyel, rendelettel, az alapszabályokkal, az ügyrenddel, vagy az egységes muiikásszervezet céljaival ellenkezik ? mind felszólalás esetében, mind hivatalból megsemmisítheti és az illető önkormányzati szervet arra utasíthatja, hogy a miniszter által megszabott határidő alatt ujabb határozatot hozzon. (6) Ha az Önkormányzatok valamelyik szerve törvénybe, rendeletbe, az alapszabályokba vagy az ügyrendbe ütköző vagy pedig a munkásság érdekeit veszélyeztető működést fejt ki, az iparügyi miniszter a kérdéses szervet feloszthatja, illetőleg .tisztétől felmentheti és űj választást rendelhet el vagy a valaszjtást kinevezéssel pótolhatja. (7) Az (1)—(6) bekezdésekben foglalt rendelkezések néni elintik a belügyminiszternek az egyesületekre vonatkozó fel(ügyeleti jogát. 22. §. (1) A Szövetségnek, a szákmái központoknak és az egyesületeknek szervezetére és működésére vonatkozó részletes szabályokat — ideértve a tagok jogaira és kötelességeire, a választási jogosultságra és váíasztliatóságra vonatkozó rendel kezeseket is — egyebekben az iparügyi miniszter rendelettel állapítja meg. (2) A fegyelmi felelősségre és a fegyelmi eljárásra vonatlaozó rendelkezéseket az alapszabályokban kell megállapítani, fegyelmi büntetésként azonban a szervezetekből való kizárást nem lehet megállapítani. 23. §. (1) A munkaadó köteles megengedni, hogy a ezervezet valamely önkormányzati tisztségét viselő munkás a közgyűlésen és az illető önkormányzati szerv ülésein megjelenhessek és önkormányzati tisztségét akadálytalanul elláthassa. A munkást tisztsége betöltése miatt alkalmazásából elbocsátani vagy más bátránnyal sújtani nem szabad. Javadalmazását azonban az önkormányzati tisztsége betöltésével kapcsolatos munkamulasztása) idejére a munkaadó nem köteles megfizetni, de a munkás kívánságára azt a körülményt, hogy erre az időre a javadalmazást idem fizeti meg, igazolnia kell. (2) A szervezet köteles az önkormányzati tisztséget viselő munkásnak kívánságára az előbbi bGkezdéah&i említett igazolási