Rendeletek tára, 1944

Rendeletek - 340. A m. kir. belügyminiszter 1944. évi 238.700. számú rendelete, a háztartási alkalmazottak után fizetendő betegségi biztosítási járulékok kulcsának és mértékének megállapításáról. - 341. A m. kir. belügyminiszter 1944. évi 610. számú rendelete, a vármegyék, a városok és a községek háztartási igazgatásának egyszerüsítéséről szóló 2.100/1944. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.

341. 610/1944. B. M. m «»I 10. "§. (1) A kis- es nagyközségeknek, valamint a vármegyei törvényhatóságoknak a R. 1. §-à (1) bekezdésében foglalt rendel­kezéseknek megfelelően elhatározott * kiadásairól negyedévenként a mellékelt minta szerinti kimutatást kell készíteni és azt április, július, október és január 15-ig a vonatkozó határozatok és a vonatkozó évközi mérleg, valamint az egyéb mellékletek egy­egy példányának csatolása mellett — a vagyonfelügyelet hatályos gyakorlásával kapcsolatban esetleg szükséges intézkedések meg­tétele céljából —• a vármegye alispánjához, illetőleg a vár­megyékre vonatkozólag a belügyminiszterhez fel kell terjeszteni^ (2) A városok a R. 1. §-a (1) bekezdése alapján teljesíteti} kiadásokat a 100.900/1938. B. M. számú rendelet (Rt. 1938, 451. o.) 9. §-a értelmében szerkesztett eredmény kimutatásban — a költségvetési kezelésre vonatkozó rész után — külön csoporto­sítva mutatják ki. , 11. §. A R. 2. §-ában említett határozatok — amennyiben a fedezet az évi rendes költségvetésben biztosítva van és a felsőbhl hatóság a költségvetés jóváhagyásával kapcsolatban másként nem, rendelkezett — külön felsőbb hatósági jóváhagyás nélkül végre­hajthatók. A költségvetést jóváhagyó felsőbb hatósági rendelet számát a költségvetési rovat megnevezésével a költségvetést végrehajtó hatóság a határozatra rávezetni köteles. 12. §. (1) A R. 3. §-a (1) bekezdésében a jóváhagyás kérdé­sében való határozathozatalra megszabott határidő megállapítá­sánál a felterjesztés beérkezésének napjául az ügyirat beiktatá­sának napját kell tekinteni. Ha a jóváhagyásra megszabott határ­idő utolsó napja Gergely-naptár szerinti ünnepre vagy nemzeti ünnepre esik, a határidő a legközelebbi köznapon jár le. (2) A jóváhagyás kérdésében döntésre hivatott hatóság a hozzá beérkezett jóváhagyást igénylő határazatokról — az (1) bekezdésben említett határidő lejártának ellenőrzése végett — nyilvántartást vezet (2. sz. melléklet) és a határidő kezdő napjáról községi határozatnál a községi elöljáróságot, városi határozatnál a polgármestert, vármegyei határozatnál pedig az alispánt a& erre a célra szolgáló levelezőlapon (3. sz. melléklet) értesíti. A vármegyei kisgyűlés jóváhagyása alá tartozó határozatnál a jelen bekezdésben megállapított tennivalókat az alispán végzi. ;(3) A községi elöljáróság, a polgármester, illetőleg az alispán az előbbi bekezdésben említett levelezőlapokat a vonatkozó iratokhoz szereli és az ügyviteli szabályokban előírt módon a megfelelő határnapra előjegyzésbe veszi. (4) Ha a felsőbb hatóság a határozat jóváhagyása vagy a jóváhagyás megtagadása tekintetében a határidő lejártáig nem nyilatkozott, a határozat a határidő végső napjától a postai kézbe­Bitesre számított 8 nap elteltével végrehajtható. Magy. Rend. Tára, 19M. VLt 71

Next

/
Thumbnails
Contents