Rendeletek tára, 1944

Rendeletek - 313. A m. kir. minisztérium 1944. évi 2.120. M. E. számú rendelete, a zsidók üzlethelyiségeinek hasznosításáról.

313. 2.120/1944. M. E. st. 1051 lési tárgy elszállítását rendeli el, az elszállított tárgyakról leltárt kell készíteni, amelynek egy példányát az illetékes pénzügy igaz­gatóságnak kell elküldeni. (2) Az (1) bekezdés alapján elsősorban olyan személy javára kell ••üzlethelyiséget igénybevenni, akinek iparjogosítványa már van és eddigi ipari (kereskedelmi) tevékenységével bizonyságot tett szakmai megbízhatóságáról. Figyelembe kell venni továbbá a közszükséglet megfelelő* kielégítésének biztosítását, valamint azt, hogy a lehetőséghez képest az új bérlő ugyanolyan ipart (kereskedést) űzzön, mint elődje, úgyszintén azt is, hogy az arra érdemes iparosok (kereskedők) forgalmasabb helyen jussa­nak üzlethelyiséghez. Egyébként egyenlő jogosítottak közül előnyt kell biztosítani a harctéri szolgálatot teljesítőnek, a hadi­gondozottnak, a családosnak, a családosok közül előnyben kell részesíteni azt, akinek nagyobb családja van. 4. §. A bérbeadó, illetőleg a tulajdonos és a kijelölt iparos (kereskedő) közötti jogviszony tekintetében a bérletre fennálló jogszabályok irányadók. A kijelölt iparos (kereskedő) a bérbe­adónak a korábbi bérlő által fizetett bérösszeget köteles fizetni attól a naptól kezdve, amely napon az üzlethelyiséget elfog­lalta. Az üzlethelyiség egy részének igénybevétele esetében, to­vábbá ha a korábbi bérlő bért nem fizetett, avagy valamilyen oknál fogva (rokoni kapcsolat stb.) a helyben szokásos bérnél kevesebb bért fizetett, valamint ha az üzlethelyiséget lakással együtt bérelte és a bérösszegnek az üzlethelyiségre eső része nem volt külön megállapítva, az üzlethelyiség bérét az ipar­hatóság állapítja meg. A bér összegét az üzlethelyiség egy; részének igénybevétele esetében az igénybevett üzlethelyiség, es az igénybe nem vett üzlethelyiségek közötti aránynak meg­felelő, egyéb esetben pedig olyan Összegben kell megállapítani, amilyen összeget a kérdéses városban (községben, kerületben) hasonló üzlethelyiség bérletéért általában fizetnek. 5. §. Az iparhatóságnak az üzlethelyiség igénybevételére vonatkozó véghatározata ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az új bérlő kijelölését azonban az illetékes miniszter felülvizsgál­hatja és a bérlő kijelölése tárgyában hozott véghatározat meg­változtatásával más bérlőt jelölhet ki. 6. §. A jelen rendelet hatálya alá eső üzlethelyiséget első­7 ízben csak az iparhatóság engedélyével szabad bérbeadni. Há azt iparhatóság a kérvény benyújtásának napjától számított tizenöt nàp alatt az érdekeltet a kérelem elutasításáról nem értesíti,. aZ engedélyt megadottnak kell tekinteni. Az iparhatóság engedélyé nélkül kötött bérleti szerződés semmis és az üzlethelyiség igénybe­vételét nem akadályozza. 7. §. A jelen rendeletben az elsőfokú iparhatóság hatás­körébe utalt teendők ellátása az ungi, beregi és máramarósi

Next

/
Thumbnails
Contents