Rendeletek tára, 1943

Rendeletek - 667. A m. kir. pénzügyminiszter 1943. évi 400. P. M. számú rendelete, az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap szolgáltatásainak újabb szabályozásáról szóló 600/1943. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.*

Ö67. 400/1943. P. M. sa, WSß kell előterjeszteni, amelyhez a (3) bekezdésben említett igazoló okiratokat csatolni kell. Az igény jogosultságot a benyújtott kér­vény alapján az illetékes számfejtőhivatal •— a kérvény benyúj­tását követő hónap első napjától kezdődő érvénnyel — állapítja meg és erről a központi ületmér^yhivatal OTBA csoportját — esetenkint — értesíteni köteles. Az igény jogosultságot nyert szülő nevét az alkalmazott igény jogosultsági igazolványába az illetékes számfejtőhivatal a R. 2. §-á£ak (7) bekezdésére hivat­kozás mellett jegyzi be. (5) Az e §-ban foglaltak a szerződéses és tiszteletdíjas al­kalmazottakra, valamint a nyugdíjasokra is vonatkoznak. (6) A központi illetményhivatal OTBA csoportja az e §-ban foglaltak alapján igény jogosultságot nyert szülőkről az alkalmazott nevének, állásának (rangjának), lakcímének, igény­jogosultsági igazolványa számának és OTBA járuléka levonási alapjának, valamint az igényjogosult szülő nevének feltünteté­sével külön nyilvántartást vezet. E nyilvántartás adatairól a központi illetményhivatal OTBA csoportja a pénzügyminiszté­riumnak minden év március havában jelentést tenni'köteles. 7. §". Börtönügyi személyzet betegellátása. (1) A börtönügyi személyzet és igényjogosult családtagjai az OTBA szolgáltatásaiban a R. szerint részesülnek. (2) A tényleges szolgálatban álló börtönügyi személyzetre és igényjogosult családtagjaira vagy mindezek bizonyos csoport­jaira nézve a házi- és ellenőrző orvosi vagy csak a háziorvosi teendők végzésére a letartóztatóintézet orvosa is kijelölhető. 8. §. Családtagok kivételes Igény jogosultsága. (1) Az OTBA szolgáltatásaira a R. 2. §-ának (4), (5), (6) és (7) bekezdése alapján igényjogosult olyan feleséget, gyermeket, illetőleg törvényes édesatyát és édesanyát, aki után az alkalma­zott (nyugdíjas) családi pótlékban vagy a családi pótlék termé­szetével bíró egyéb ilyen járandóságban (nevelési járulékban) nem részesül, a betegsegélyezési járulék alapjául szolgáló járan­dóság megállapítása szempontjából úgy kell tekintem, mintha utána az alkalmazott családi pótlékban részesülne. A betegsegé­lyezési járulék kiszámítása során tehát a családfőnek a beteg­segélyezési járulék levonásánál alapul szolgáló járandóságához a rendszeresítés, engedélyezés hiányában vagy beszüntetés miatt nem járó családi pótlék (nevelési járulék) összegét hozzá 182*

Next

/
Thumbnails
Contents