Rendeletek tára, 1943

Rendeletek - 240. A m kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszternek a m. kir. belügyminiszterrel egyetértőleg kiadott 1943 évi 38.500. K. K. M számú rendelete, hajók és tutajol vezetőinek képesítéséről.

IC80 240. 38.500/1943. K. K. M, tC * polgár, , , 5 ,, . *,. r a ,. .,. , .... lakos, a hajózási üzem körül szerzett ismereteinek és képességeinek a szabályszerű vizsgán megfelelő jeleit adta, ezért részére az engedély Magyar-^ ország belvizein, — beleértve a Balatont is, — továbbá a Du­nának és mellékvizeinek Magyarország területén kívül eső ré­szén közlekedő bármilyen géphajó vezetésére a mai napon megadatott. '. ' • ' Erről fentnevezettnek becsületére tett ama fogadalma Után, hogy szolgálati kötelességéit mindenkor híven, pontosán és lelkiismeretesen teljesíti, a gondjaira bízott hajót gondosan, körültekintéssel és elővigyázattal vezeti és minden olyan ve­szélyt, kárt, vagy szerencsétlenséget, amelybe az a rajta levő személyekkel és árukkal juthatna, legjobb tudása szerint és minden erejével elhárít, a vízben veszélybe jutott embertársai­nak teljes tudásával és erejével segítségére siet, a hajózás gya­korlására vonatkozó törvényes rendelkezéseket „lelkiismeretesen megtartja és minden erejével azon lesz, hogy a hajó lobogójá­nak tiszteletét és megbecsülését növelje, — a jelen hajóskapi­tányi oklevél hivatalos pecsét alatt kiadatott, Budapest, 19. m évi .,.,. r »i • i m«t • 'm ±+ hó ..»„,.. -n. F) melléklet a 38.500/1943. K, K. M. számú . rendelet 32. §-ának (1) bekezdéséhez. ni i . Magyar Királyi Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter (magyar kiscímer) tezawas* A 9 »Wi*« ikt. szám. SGKK3W»:*2 sorszám* ! 0 •'-, • - V , t Hajóvezetői igazolvány. 3 KI s i « •r».Tr»rir»rT**iT*"3r«i3'i»~ar«ir"» T s»íT»'T p « r*. • • • • az »>•'*'.• i • eVDen született, .>.!.,..!.,,..,.,. lakos, a révátkelési szolgálat balatoni hajózás- gépetlen hajókkal vitorláshajókkal való ha­józás körül szerzett ismereteinek és képességének a szabály­szerű vizsgán megfelelő jeleit adta,, ezért részére az engedély ». .................. . között járó ráv­gépha jó, géphajók, géptelen szabadon járó (ereszkedő- és eve­zős-) hajókj sportcélra szolgáló yitoriáshaj ók vezetésére a mai napon megadatott '

Next

/
Thumbnails
Contents