Rendeletek tára, 1943
Rendeletek - 237. A. m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1943. évi 52.000, K. K, H számú rendelete, közúti és vizi benzinüzemű gépjárművek hajtására szolgáló febemzinszeszkeverék (motalkó) fogyasztásának szabályozása tárgyában kiadott 8.230/1939. M. E. sz. rendelet végrehajtásáról
237. 52.000/1943. K. K. M. sz. (3) Á honvédség rendelkezésére álló gépj erőművek *ré** szere bárhol, a honvédelmi miniszter által megállapított módozatok mellett lehet motalkót kiszolgáltatni, illetőleg vásárolni. -A benzinkutak azonban ilyen esetben is csak a gépjárómű beépített tartályába töltve és kizáról^ a honvédelmi miniszter által erre a célra kiadott és a jogosult igénybevevő által aláírt „Elismervény" ellenében szolgáltathatnak ki | mo* talkót. (A) melléklet.) 2. §. A motalkó-jegyet, ilfetőleg utalványt kiszolgáltat^ pénzügyi hatóság alatt Budapesten a IV. kerületi m. kir. adó* felügyelőséget, vidéken a m. kir. adóhivatalokat kell érteni. 3. §. Az 1. §. (1) bekezdésében megjelölt gépjáróművek részére tiszta benzint kiszolgáltatni, iletőleg e gép járóművek hajtására felhasználni tilos. * . II. FEJEZET. Az egyes gép járóra'" w!s részére kiszolgálta iL«»~ • ,' motalkómeniiyiscg. 4. §. Magánhasználatú személygépjárómüvek és motorkerékpárok. Azoknak a jnagí~na<?znélatű s**emélygér>járómnve v *nek (személygépkocsikrak) és motorkerékpároknak tulajdonosai (üzembentartói) részére, akik a 13. S. fi) bekezdésében felsorolva nincsenek, havonkint az alábbi motalkómennyiség szolgáltatható ki: a) Szémélygépjárőművek. Hengerűrtartalom Kiszolgáltatható köbceniméterben motalkómennyiség' 0—-1000 10 liter 1001—2000 15 liter 2001— 20 liter D; i*u - ZQ"Í ...... ŰfCX 0,'i OK, ] ngerfirtártalöríi Kiszolgáltatható köbceniméterben motalkómennyiség 5 liter