Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 164. A m. kir. igazságügyminiszter 1941. évi 18.800. I. M. számú rendelete, a telekkönyvi forgalomnak a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen megindításával kapcsolatos rendelkezések tárgyában.
164. 18.800/1941. I. M. sz. 731 fürdőtelep létesítése, kibővítése vagy fenntartása céljára szükséges. Ha a szerző fél nem magyar állampolgár, igazolnia kell azt, hogy a teliekkönyvszerűen megjelölt erdő- vagy mezőgazdasági ingatlan megszerzésére a fö'ldmívelésügyi miniszter a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel egyetértve engedélyt adott. Ha a fél a nyilatkozatot, illetőleg az említett miniszteri határozatot harminc nap alatt nem mutatja be, kérelmével el kell utasítani s a széljegyzést törölni kell. 7. §. A 3. §. második bekezdésének 5. pontja alá eső beadványok közül azokat, amelyek élők közötti jogügylet vagy árverés alapján bármely ingatlanra vonatkozó tulajdon jognak, bérleti vagy haszonbérleti jognak, ingatlanra vonatkozó szolgalom alapításának, végül építményi jog alapításának vagy átruházásának telekkönyvi bejegyzésére irányulnak: hozzájárulás tárgyában való döntés végett az illetékes hadtestparancsnoknak kell megküldeni. Ebben az esetben a 10.650/1939. M. E. szánni rendelet (Bt. 1939. 1970. o.) 11. §-ának első bekezdésében foglat rendelkezés nem nyer alkalmazást. Nem kell megküldeni a hadtestparancsnoknak azt a beadványt (árverési jegyzőkönyvet), amellyel kapcsolatban a nem magyar állampolgár szerző fél az előbbi §. negyedik bekezdésében említett engedély megadását igazolta. A 10.650/1939. M. E, számú rendelet 3. §-ának első bekezdésében, valamint a 4. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezéstől eltérőleg az ott említett eredeti jegyzőkönyveket kell megküldeni. Az előbbi §. szerint kiegészítendő beadványokat csak az ott elrendelt pótlás teljesítése után szabad a hadtestparancsnoknak megküldeni. 8. §. A 3. §. második bekezdésének 5. a) pontja alá eső beadványokat — amennyiben azoknak a kiegészítése a 6. §. szerint megtörtént s az azokban kerít telekkönyvi bejegyzés teljesítéséhez az illetékes hadtestparancsnok hozzájárult (7. §.) — az illetékes közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának (az albizottság megalakulásáig a főispánnak) kell megküldeni (R. 5. §-ának első bekezdése). Nem kell megküldeni azt a beadványt, amellyel kapcsolatban a nem magyar állampolgár szerző fél a 6. §. negyedik bekezdésében említett engedély megadását igazolta. 9. §. A beadványokat iktatószámaik alatt külön-külön szerkesztett és a jelen rendeletre utaló végzéssel kell az illetékes hatóságnak megküldeni (4., 5., 7., 8. §.).