Rendeletek tára, 1941

Rendeletek - 755. A m. kir. belügyminiszter 1941. évi 302.000. B. M. számú rendelete, az állam vagy közkórházakban gümőkóros betegségben ápolt biztosítottak után négy héten túl járó ápolási költségről.

755. 302.000/1941. B. M. sz. 3395 vember hó 1. napjáig terjedő időben az ott fennállott jogsza­bályoknak megfelelően a születés, a házasság és a halál köz­hitelű nyilvántartása és tanúsítása céljából vezetett felekezeti anyakönyvek, továbbá a nem állami anyakönyvvezető, hanem más polgári hatóság közege által vezetett házassági anyakönyv is, valamint az ezekből az anyakönyvekből kiállított okiratok a születés, a házasság, illetőleg a halál közhitelű tanúsítására szolgálnak. 3. §. Ha Vas és Zala vármegyéknek visszafoglalt terü­letrészein valamely házasság kihirdetését a házasulok feleke­zeti jogának megfelelően az 1941. évi november hó 1. napja előtt már foganatosították, figyelemmel a 7.550/1941. M. E. számú rendelet 2. §-ára,, az anyakönyvvezető a házasuló ide­vonatkozó bejelentésének helyességéről alkalmas módon győ­ződjék meg, a lelkész által már foganatosított kihirdetés meg­történtének megállapítását foglalja írásba és ezt csatolja a há­zassági iratokhoz. 4. §. Vas és Zala vármegyék visszafoglalt területrészein az 1918. évi október hó 15. napjától az 1.941. évi október hó 31. napiáig történt és a felekezeti anyakönyvezés idejében a fele­kezeti anyakönyvbe bármely okból be nem jegyzett születést és halált az 1941. évi november hó 1. napjától kezdődően az állami anyakönyvbe kell bejegyezni. 5. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján (1941. okt. 26.) lép hatályba. Budapesten, 1941. évi október hó 25-én. A miniszter helyett: . . Dr. Tomcsányi Kálmán s. k. államtitkár. 755. Am. kir. belügyminiszter 1941. évi 302.000. B. M. számú rendelete, az állami vagy ko?kórházakban gümőkóros betegségben ápoií biztosították után négy héten túl járó ápolási költségről. A társadalombiztosításra vonatkozó egyes rendelkezések módosítása és kiegészítése tárgyában a 6.500'1935. M. E. számú rendelet (Rt. 1935. 271. o.) 18. §-ában, valamint az ugyané tárgyban 5.960/194}.. M. E. szám alatt kiadott rendelet (Rt. 1941. 2086. o.) 14. §-ában kapat felhatalmazás alapján a követ­kezőket rendelem: Magy. Rend. Tára, 1941. IX—X. f. 215

Next

/
Thumbnails
Contents