Rendeletek tára, 1941

Rendeletek - 701. A m. kir. minisztérium 1941. évi 7.070. M. E. számú rendelete, az uzsorabíróságra, valamint az árdrágító visszaélések és a közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények esetében követendő eljárásra vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről és módosításáról.

701. 7.070/1941. M. E. sz. 3227 Az uzsorabíróság ítélete ellen csupán semmisségi pa­nasznak van helye a kir. ítélőtáblához a törvény lényeges rendelkezésének megsértése miatt, ehhez képest ténykérdés­ben is amiatt, hogy a tényállás megállapítása a törvény lénye­ges rendelkezésének megsértésévél történt. Az első bekezdésben említett felfolyamodás és a máso­dik bekezdésben említett semmisségi panasz elbírálására a kir. Kúria hivatott, ha az ügy tárgya az 1922:XXVL, vagy az 1931:XXXII. törvénycikkbe ütköző bűntett vagy vétség. Az 1928:X. t.-c. 33. §-ának rendelkezései megfelelően irányadók abban az esetben is, ha a tényállást a törvény lényeges rendelkezésének megsértésével állapították meg; a kir. ítélőtábla azonban a vádlott jelenlétében a tárgyaláson bármely bizonyítást maga is felvehet és a vádlottat is kihall­gathatja, vagy bármely bizonyítás felvételére saját bíráját is kiküldheti. A perorvoslat tekintetében nem tesz különbséget, hogy az uzsorabíróság határozatát tanács vagy egyesbíró (3. §.) hozta-e. A járásbíróságnak az uzsorabírósági eljáráson kí­vül hozott ítélete ellen használható fellebbezésre az Ube. 22. §-ának harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés érintetle­nül marad. A 6.770/1925. M. E. számú rendelet (Rt. 1925. 136. o.) 2. §-a és az Ube. 20. §-a hatályukat vesztik. 6. §. Uzsorabírósági ügyben az újrafelvétel elsőfokon az uzsorabíróság tanácsának hatáskörébe tartozik akkor is, ha az alapügyben egyesbíró (3. §.) járt el. Egyebekben az újrafel­vételre a Bp. szabályait kell alkalmazni, akként, hogy az újra­felvételi eljárásban hozott határozatok ellen ugyanazok, ugyanolyan perorvoslatokkal élhetnek, mintha az elsőfokú határozatot a kir. törvényszék tanácsa a rendes eljárásban hozta volna. Az újrafelvételi eljárásban nem járhat el az a bíró és az az ülnök, aki az előbbi eljárás folyamán az érdemleges határozat hozásában résztvett. A Bp. szabályait kell alkalmazni a jogegység érdekében használható per orvoslatra is. Az Ube. 21. §-a hatályát veszti. 7. §. Az uzsorabíróság eljárásában és az Ube. 22. §-a szerint való eljárásban pótmagánvádnak nincs helye. 8. §. A jelen rendelet kihirdetésének napján (1941. okt. 4.) hatálybalép. Egyes rendelkezéseit az átmenet ideje alatt a következő ügyekben kell r alkalmazni:

Next

/
Thumbnails
Contents