Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 656.A m. kir. pénzügyminiszter 1941. évi 500. P. M. számú rendelete,a, visszafoglalt délvidéki területéken működő pénzügyi hatóságok,hivatalok stb. területi beosztásáról és az ügyvitelszabályozásáról.
2756 656. 500/1941. P. M, B*. valamint a részesedési aránynak a megállapításáig a forgalmi adóhivatalok letéti számláján vissza kell tartani. A magyar jogszabályok alapján a forgalmi adóbevételekből már eddig is részeltetett városokra (községekre) aránylagosan eső nettó részesedést az érvényben lévő megosztási kulcsok alapján az érdekelt városoknak (községeknek) az eddigi módon ki kell utalni. A visszafoglalt délvidéki területekről származó tiszta bevételt, mely a részesedés alapjául szolgál, az eredménykimutatás címlapján fel kell tüntetni, és részletezni kell a letéti számlán a tárgyhóra eső és a tárgyhó végéig visszatartott részesedés összegét is. (9) A visszafoglalt délvidéki területekről a magyar jogszabályok alapján befolyt forgalmi adóbevételeket a 101.100. számú „Pénzügyminisztérium: Forgalmi adók bevételi számla, Budapest" elnevezésű postatakarékpénztári számlára kell átutalni. (10) A pénzügy igazgatóság a forgalmi adók főkönyvének minden számiáját köteles átvizsgálni és a lezárás iránt intézkedni. Az 1941. évi augusztus hó 15. napján fennálló tényleges számlakönyvi állapot szerint mutatkozó hátralékot vagy túlfizetést meg kell állapítani, és az átszámítás alapján mutatkozó pengőértéket a zárlatnál fel kell tüntetni. 100 dinárt 10 pengővel kell egyenlőnek venni. Az 1941. évi augusztus hó 15. napján fennálló állapot szerint készítendő zárlatoknál lerovásként kell számításba venni az 1941. évi augusztus hó 15. napjáig teljesített befizetéseket még abban az esetben is„ ha a befizetéseket előírás nélkül teljesítették. (11) Abban az esetben, ha az előbbi bekezdésben foglalt rendelkezések szerint lezárandó forgalmi adófőkönyv a hátraléknak vagy túlfizetésnek a 34. §. (13) bekezdésében említett számlakönyvbe való közvetlen átvezetése végett a pénzügyigazgatóság székhelyén a forgalmi adóhivatal rendelkezésére nem bocsátható, az előző (10) bekezdés rendelkezései alá eső minden egyes adózót — az adózó nevének, lakóhelyének és foglalkozásának feltüntetése mellett — két azonos példányban készítendő lajstromba kell bevezetni 1-től kezdődő folytatólagos sorszám alatt. A lajstrom jegyzet rovatában fel kell tüntetni az adózó jugoszláv adófökönyvi számiájának számát. A volt jugoszláv főkönyvi számlák zárlati eredményeként az egyes adózók terhén az 1941. évi augusztus hó 15. napján fennálló tényleges számlakönyvi állapot szerint jelentkező hátralékokat, vagy a javukra mutatkozó túlfizetés összegét a lajstrom mindkét példányába be kell vezetni, s ennek megtörténtét az adófőkönyvi számlák zárlati eredménye alatt — a lajstrom sorszámára utalással — az adófőkönyvben is fel kell