Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 516. A m. kir. belügyminiszter 1941. évi 338.302. számú rendelete, a mezőgazdasági vándormunkások tifusz elleni kötelező védőoltásáról. - 517. A m. kir. belügyminiszter 1941. évi 700. számú rendelete, a közjóléti szövetkezetek részére alapszabályminta megállapításáról.
2166 517. 700/1S41. B. M. sz. gatóságnak a vármegyei (városi) gazdasági felügyelőség vezetője, valamint a földmívelésügyi miniszter felügyelete alatt álló és a szövetkezet területén működő hivatalok, intézetek és intézmények vezetői közül a földmívelésügyi miniszter által kijelölt személy. Az igazgatóság üléseit a szükséghez képest tartja, de negyedévenként legalább egyszer ülést tartani köteles. Az ülésekre az igazgatóság tagjait posta útján akként kell meghívni, hogy a meghívót legalább három nappal az ülés előtt kézhez vehessék. Az igazgatóság üléseit az elnök vezeti, akit akadályoztatása esetén az alelnök helyettesít. Az alelnököt az igazgatóság saját tagjai sorából választja. Az igazgatóság határozatait szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök dönt. A szociális felügyelő távollétében hozott fontosabb határozatokat az illetékes szociális felügyelővel haladéktalanul közölni kell. Érvényes határozathozatalhoz valamennyi tag meghívása és legalább három tag jelenléte szükséges. Az elnök és az igazgatóság tagjai fizetést nem kapnak, de készkiadásaik megtérítését kérhetik. 23. §. Az igazgatóság hatásköre. Az igazgatóság a szövetkezetet a K. T. 197. §-ában foglalt eset kivételével hatóságok és harmadik személyek irányában képviseli. Az igazgatóság alkalmazza a szövetkezet tisztviselőit, megállapítja a tisztviselők létszámát, illetményét, intézkedik azok felvételéről és elbocsátásáról. Az illetmények megállapításánál azonban köteles megtartani a Felügyelőség által megszabott keretet. Az igazgatóság a szövetkezet tisztviselőinek alkalmazásánál az illetékes szociális felügyelővel egyetértésben jár el. Az igazgatóság határoz abban a kérdésben, hogy juttatásban ki és mily mértékben részesül, s hogy a munkaalkalmak biztosítása során kit és milyen munkabérrel alkalmaz. Az igazgatósági tagokra és hozzátartozóikra vonatkozóan azonban mindezek a közgyűlés hatáskörébe tartoznak. Az igazgatóság köteles a mérleget összeállítani és a felállított mérleget és nyereség-veszteség kimutatást jelentésével együtt a felügyelőbizottságnak megvizsgálás végett átadni, a felügyelőbizottság pedig köteles ezeket legfeljebb nyolc nap