Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 467. A m. kir. minisztérium 1941. évi 5.777. M. E. számú rendelete, a lakások és egyéb helyiségek bérletére vonatkozó egyes kérdések szabályozásáról.
1998 467. 5.777/1941. M. E. sz. meghatározott mértéknél magasabbra emeli, vagy magasabban állapítja meg, avagy a jelen rendeletnek 1. és 2. §-aiban meghatározott bér-, illetőleg a különdíj- vagy a mellékszolgáltatásemelési tilalom kijátszása végett a megállapított bérösszegen és különdíjakon (mellékszolgáltatásokon) felül egyéb ellenszolgáltatást kér, kiköt vagy elfogad, vagy annak kérésénél, kikötésénél vagy elfogadásánál közreműködik; 2. aki a 6. §. alá eső felmondás megokolásául valótlanul állítja az 1. és 3. pont esetében azt, hogy a lakásra magának, leszármazottjának vagy alkalmazottjának van szüksége, — a 2. porit esetében pedig azt, hogy a bérelt lakás kiürítése az e pontnak megfelelően tervbevett és a hatóság által már engedélyezett építkezés következtében szükséges; 3. aki a 13 §. esetében a szerződés meghosszabbításának kizárása céljából valótlanul állítja azt, hogy a lakásra neki magának vagy leszármazottjának van szüksége, vagy hogy a 6. §. 2. pontjának megfelelő építkezésre hatósági engedélyt kapott; 4. aki mint bérbeadó a 6. §. első bekezdésének 2. pontja alapján mondja fel valamely lakás bérletét, és a felmondás alapjául szolgáló munkálatokat az azok elvégzésére rendszerint szükséges idő alatt nem végezteti el, kivéve, ha abban őt tőle nem függő okok gátolták meg; 5. aki a jelen §.2. vagy 3. pontja alá eső valótlan állítás támogatására valótlan adatot közöl, vagy ilyennek közlésében közreműködik; . 6. aki a jelen §. 2., 4. vagy 5. pontjaiban meghatározott valamely cselekményt a 9. §. esetében követi el; 7. aki mint bérbeadó az állomásparancsnokságot (városparancsnokságot, állomástisztet) a felmondástól számított három nap alatt nem értesíti arról, hogy a 15. §. első bekezdésében említett katonai személy áthelyezése miatt a lakásbérletet felmondta; 8. aki a 22. §-ban szabályozott hatósági eljárás meghiúsítása végett a rendeltetésszerűen fel nem használt, illetőleg bérbe nem adott helyiség e minősége tekintetében a hatóságot fondorlattal megtéveszti vagy megtéveszteni törekszik; 9. aki a 23. §. rendelkezésének megszegésével vagy kijátszásával az elsőfokú iparhatóság engedélye nélkül ad vagy vesz bérbe, vagy használatba üzlet vagy üzem céljára szolgáló helyiséget; 10. aki a 25. §-nak a lakáscserére vonatkozó rendelkezései kijátszásával a bérbeadót szándékosan megkárosítja;