Rendeletek tára, 1941

Rendeletek - 342. A m. kir. igazságügyminiszter 1940. évi 25.098. I. M. számú rendelete, Hidalmáson kir. közjegyzői állás rendszeresítéséről. - 343. A m. kir. igazságügyminiszter 1940. évi 21.300. I. M. számú rendelete, a közigazgatási iratok kiszolgáltatása tárgyában kötött magyar-szlovák Egyezmény VIII. Függelékében foglalt rendelkezések végrehajtásáról.

* 1550 343. 21.300/1941. I. M. sa. IV, Kereskedelmi cégjegyzékek. 2Í. §. Az Egyezmény 3. cikkének első bekezdése alapján átvett kereskedelmi cégjegyzékek, illetőleg a kereskedelmi cégjegyzékekben foglalt bejegyzésekről készült és a Függelék 15. cikkéneik első bekezdése értelmében átvett hiteles másola­tok, valamint a 2.930/1939. M. E. számú rendelet 2. §-a alap­ján nyitott, különálló lapokból álló cégjegyzékek felhasználá­sával, illetőleg azok alapján a cégbíróság haladéktalanul kö­teles a fennálló jogszabályoknak megfelelő cégjegyzéket el­készíteni. A cégjegyzék elkészítéséig a folytatólagos bejegyzéseket a 2.930/1939. M. E. számú rendelet értelmében nyitott cégjegy­zéklapokba kell bevezetni. Amennyiben egyfelől az átvett cégjegyzékek, illetőleg cégjegyzékmásolatok ési cégiratok, másfelől pedig a 2.930/1939. M. 33. számú rendelet (Rt. 1939. 441. o.) alapján teljesített be­jegyzések, illetőleg az említett rendelet alapján bemutatott okiratok és adatok között a cégbíróság eltéréseket észlel, eze­ket az érdekeltek meghallgatása! és az esetleges szükséges egyéb intézkedések útján tisztázza, ós elrendeli a cégjegyzék megfelelő helyesbítését, valamint megteszi az egyébként szük­ségesnek mutatkozó intézkedéseket is. 25. §. A magyar bíróságoknál vezetett kereskedelmi cég­jegyzékekben foglalt és a Függelék 15. cikkének első bekez­dése alá eső bejegyzésekről! a szlovák bíróságok részére szük­séges hiteles másolatokat haladéktalanul el kell készíteni. A [másolatok jegyzékbefoglalására és a jegyzék felter­jesztésére a 4. §. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, a jegyzéknek az észrevételek céljára szolgáló rovatában azon­ban fel kell tüntetni a másolatok terjedelmét is. A cégbejegy­zésekről készült hiteles másolatokkal együtt az egyéb iratok­tól elkülönítve kell kezelni a cégirattárban, illetőleg az ok­mánytárban elhelyezett azokat az iratokat és okiratokat is, amelyeket a Függelék 15. cikkének második bekezdése értel­mében a szlovák bíróságok részére eredetiben ki kell szol­gáltatni. V. Letétek. 26. §. Azokat a Magyarország területén elnöki, vagy bí­rói letétben kezelt értékeket (betéti könyveket, vagy betéti lapokat), ideértve a bűnjeleket is, amelyeket a Függelék 16. cikkének első bekezdése értelmében Magyarországnak ki kell

Next

/
Thumbnails
Contents