Rendeletek tára, 1940
Rendeletek - 121. A m. kir. minisztérium 1940. évi 2.320. M. E. számú rendelete, a lakások bérletének felmondására vonatkozó korlátozó rendelkezésekről.
646 121. 2.320/1940. M. E. sz. 5. állami hivatalok és más közintézmények elhelyezésére szolgáló helyiségeknek a 9.960/1939. M. E. számú rendelettel ORT. 1939. 1969. o.) szabályozott bérletére; 6. albérletekre. A jelen rendeletben, valamint az 550/1940. M. E. számú rendeletben (ET. 1940. IS. o.) foglalt rendelkezéseket a 2. §. értelmében hatályban tartott, úgyszintén a 3. §. alapján meghosszabbított bérleti szerződésekre is alkalmazni kell. Büntető rendelkezések. 6. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig, háború idején pedig hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő: 1. aki az 1. §. alá eső felmondás megokolásául valótlanul állítja az 1. pont esetében azt, hogy a lakásba (helyiségbe) ő maga vagy leszármazója kíván beköltözni* — a 2. pont esetében pedig azt, hogy a béréit helyiség kiürítés© az e pontnak megfelelően tervbevett és a hatóság által már engedélyezett építkezés következtében szükséges; 2. aki a 2. §. esetében a felmondás hatálybantartása, illetőleg a 3, §. esetében a szerződés meghosszabbításának kizárása céljából valótlanul állítja azt, hogy a lakásba (helyiségbe) önmaga vagy leszármazója kíván beköltözni, vagy hogy a lakás (helyiség) bérbeadása iránt már szerződést kötött, vagy hogy az 1. §. 2. pontjának megfelelő építkezésre hatósági engedélyt kapott; 3. aki a jelen §. 1. vagy 2. pontja alá eső valótlan állítás támogatására valótlan adatot közöl, vagy ilyennek közlésében közreműködik. A pénzbüntetésre az 1928 :X. törvénycikk rendelkezései irányadók azzal az eltéréssel, hogy az 1939:11. t.-c. 212. §-a első bekezdésének értelmében a kiszabható pénzbüntetés legmagasabb összege nyolcezer pengő; olyan esetben pedig, amikor megállapítható annak a nyereségnek a mennyisége, amelyet a kihágás elkövetője a cselekménnyel illetéktelenül elért, nyolcezer pengőnek a megállapított nyereség kétszeresével felemelt összege. A pénzbüntetés átváltoztatására és a kihágás elévülésére az 1939:11. t.-c. 212.. §-ának negyedik és ötödik bekezdéseiben foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást. A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a rendőrség működési terű-