Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 81. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1939. évi 84.403. K. K. M. számú rendeletével kiadott engedélyokirata a szeged—csanádi vasútnak.

81. 84.403/1939. K. K. M. sz. 537 den hozzátartozókkal, úgymint forgalmi eszközökkel, pálya­udvarokkal, fel- és lerakodó helyekkel, a vasút üzletéhez tar­tozó épületekkel, az indulási és érkezési helyeken lévő őr- és felvigyázóházakkal, távirda-, távbeszélő- és villamos jelző­berendezésekkel, minden felszerelvényekkel, ingó és ingatla­nokkal (egyetemben, ellenben azí engedélyes vagy jogutódai megtartják az általuk folytatott üzlet alatt jövedelmi fölös­legeikből netán alkotott tartalékalapot és a künnlevő cselekvő követeléseket, valamint azokat az építkezéseket, amelyek meg­szerzésére vagy előállítására a kormány által azzal a határo­zott hozzáadással hatalmaztattak fel, hogy azok a vaspályá­nak semmi tartozékát képezni nem fogják. 18. §. A jelen engedélyokirat hatálya alá tartozó vona­lakra a fenti 2. §. első bekezdéséből kifolyóan, valamint az 1938. évi VIII. t.-c. 2. §-a alapján biztosíttatik az illetékmen­tesség a részvénytársaság megalakulásával kapcsolatban ki­bocsátásra kerülő új részvényekre, a részvénytársaság vasút­vonalainak a társaság javára való telekkönyvezésére és az e célból szükséges beadványokra, végül azokra a szerződésekre isf' amelyeket a társaság a beágazási pályaudvarok, vagy egyes vonalrészek együttes használata tárgyában, valamint a vasútvonaíl üzemkezeléfsének biztosítása érdekében előállí­tandó létesítményekhez szükséges területek megszerzésére köt, az 1940. évi március hó 1-éig terjedő időtartamra. 19. §. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi minisz­ter az állami érdekek megóvása tekintetéből jogosult magá­nak a pálya építése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jókarbantartása felől minden részben meggyőző­dést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótol­hassanak Jogosult továbbá kiküldött közegével megvizsgálni az üzem vitelét és ellenőrizni az erre vonatkozó szabályok be­tartását, valamint azonnali hatállyal a helyszínen elrendelni, a forgalom fontossága, zavartalansága és az üzem biztonsága szempontjából szükségesnek talált intézkedések megtételét. Különösen fenntartatik a nevezett miniszter részére az a jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest engedélyest a forgalmi eszközöknek időnkinti megfelelő szaporítására kö­telezhesse. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter jo­gosult továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter által kiküldött biztos jogosult az igazgatóság és az ennek ke-

Next

/
Thumbnails
Contents