Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 81. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1939. évi 84.403. K. K. M. számú rendeletével kiadott engedélyokirata a szeged—csanádi vasútnak.

81. 84.403/1939. K. K. M. sz. 533 szükséges felszerelési tárgyak beszerzése és készentartása, a forgalmi eszközök és «üzleti személyzet rendelkezésre bocsá­tása, a forgalmi eszközökkel és üzleti személyzettel való köl­csönös kisegítése, és katonai egészségügyi célokra berendezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Végül köteles az engedélyes feltétlenül alkalmazkodni azon határ o|atokhoz, melyek a hadsereg, haditengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1931:111. t.-c.-ben megál'lapíttattak. 11. §. Az állami tisztviselőket, hivatalnokokat és szolgá­kat, akik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő ható­ságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedély­okirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki célból a vasutat használják, útimálháikkal együtt díjmentesen kell fuvarozni. 12. §. Az engedélyes a jelen engedélyokirat tárgyát ké­pező vasúti vonalon, vagy annak csak egyes részein is, a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter kívánatára a m. kir. postát szállítani köteles. A postaszállítás feltételeit az 1888:IV. t.-c. 4. §-ának b) pontja értelmében a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter rendeleti úton állapítja meg. A vasút igazgatásának, vagy szerveinek, hivatalainak és alkalmazottainak egymás között közvetített szolgálati leve­lezése a vasúti közegek által postadíjmentesen szállítható. 13. §. Engedélyes az 1888:XXXI. t.-c alapján engedélyt kap és kötelezettséget vállal arra, hogy a vasútvonal mentén szükséges üzleti távíró, távbeszélő és villamos jelzőberendezé­seket a vasút területén felállíthassa, jelen engedélyokirat ha­tályának tartama alatt szakadatlan üzletben tartsa és a szük­séghez képest bővíthesse; amíg oly berendezések felállítására és oly bővítésekre, amelyeknél a támszerkezetek elhelyezése céljából a vasút területéhez nem tartozó ingatlanok igénybe­vétele szükséges, a m. kir. kereskedelem- és (közlekedésügyi minisztertől mindenkor külön engedélyt kell kérni. Az engedélyes az összes üzleti távírókat, távbeszélőket és villamos jelzőberendezéseket illetőleg szorosan alkalmaz­kodni köteles az 1888:XXXI. t.-c. s az ennek végrehajtása tár­gyában 1890. július hó 18-án 23.445. szám alatt kiadott szabály­rendelet és a hazai vasutakkal a távíróra nézye 1877. évben kötött egyezmény határozmányaihoz, az említett t.-c. és egyez­mény alapján kibocsátott vagy ezentúl kibocsátandó rende­letekhez, úgyszintén a jelen engedélyokirat kiegészítő részét képező építési és üzletberendezési feltételekhez.

Next

/
Thumbnails
Contents