Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 771. A m. kir. pénzügyminiszter 1940. évi 139.800. számú rendelete, az egyenesadókra vonatkozó egyes törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről szóló 1940 : XXII. t.-c.-nek a házadóra vonatkozó II. fejezete végrehajtásáról.

8392 771. 139.800/1940. P. Ü. M. sz. Latra e#ő 50% levonása után havonként 30 pengőnél nagyobb bért nemi szednek. Ugyanezt a szabályt kell alkalmazni azokra a házbirtokosokra is, akik fizető vendégeket szobahasználattal ellátásra is elvállalnak és a teljes napi ellátásért 4 pengőnél nagyobb összegeit nem, számítanak. Erre a kedvezményre azon­ban csak annak az adózónak van igénye, aki a lakóházát az Országos Magyar Vendégforgalmi Szövetség 1 helyi szervezeté­nél nyilvántartja, a bérbeadásokról és a fizetett bérekről, ille­tőleg ellátási dijakról a községi elöljáróságnál esetről-eseitre bejelentést tesz, és ia bejelentés adatainak helyességét a bérlő aláírásával is igazolja. (10) Az (1) bekezdésben megállapított adótételek fele összegét kell alkalmazni a községtől távolfekvő legfeljebb két szobából álló olyan lakóházakra, amelyeket a kizárólag mező­gazdasággal foglalkozó tényleges birtokosok a munkaidő alatt maguk használnak, s amelyek az év egyéb részében lakatlanok. (T. 12. $-áiiak (4) bekezdése.) (11) A (10) bekezdésben foglalt kedvezményre csak annak a házbirtokosnak van igénye, aki kizárólag mjezlőgazdaságil termeléssel, vagy ezenfelül még a mezőgazdaság keretébe tar­tozó napszámos munkával foglalkozik; a T. alkalmazása szem­pontjából a községtől távolfekvő lakóházak alatt pedig a köz­ség beépített területének határától 2 km-nél távolabb fekvő ú. n. tanyai lakóháziakat, és a szőlőkben levő, lakásra is alkal­mas présházakat, vagy a présháztól — mint gazdasági épület­től —í különállóan épült lakóházakat kell érteni. A kedvezmé­nyes adótétel alkalmazására vonatkozó igényét nem veszti el az ilyen házak birtokosa abban az esetben sem, ha a lakóház kisebb részét (pl. csak a konyhát) a tanya őrzésével megbízott személynek a téli hónapokra lakásul átengedi, feltéve, hogy a tanyáni vagy a szőlőben gazdaségi cseléd és cselédlakás nin­csen. KDa azonban azt a mezőgazdasági vagy szőllőmívelésre használt ingatlant, amelyen az ilyen lakóház fekszik, a rajta levő gazdasági épületekkel és lakóházzal együtt bérbeadják, a lakóházat a bérbeadás tartamára nem az (1) bekezdésben foglalt tételek ifele összegének alapulvételével, hanem! a ha­szonbérből a lakás használatára eső bérösszeg alapján az ál­talános szabályok szerint kell megadóztatni. (12) A jelen szakasz rendelkezéseit a pénzügyminiszter a tízezernél több lakosú nagyközségek, valamint a városok tanyai településeire rendelettel kiterjesztheti. (T. 12. §-ának (5) bekezdése.) (13) Ez a felhatalmazás nem azt jelenti, hogy az (1) bekezdés rendelkezései a tízezernél több lakosú nagyközségekre és városokra is kiterjeszthetők, hanem, csupán azt a célt szol-

Next

/
Thumbnails
Contents