Rendeletek tára, 1940
Rendeletek - 771. A m. kir. pénzügyminiszter 1940. évi 139.800. számú rendelete, az egyenesadókra vonatkozó egyes törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről szóló 1940 : XXII. t.-c.-nek a házadóra vonatkozó II. fejezete végrehajtásáról.
771. 139.800/1941). P. Ü. M. sz. S881 hanem elvállalja a jogtulajdonos helyett a jövedelem- és vagyonadónak, vagy más egyéb olyan közadónak a viselését is, amely nem a használt épületnek, hanem az* épület tulajdonosának személy szerinti közterhe. (4) Az állandó házadómentesség második feltétele az. hogy az épületet vallási, közművelődési, közoktatási, közegészségügyi vagy közjótékonysági célra, a kötelező leventekiképzés, levente-otthon, illetőleg a lövészkötelezettség teljesítésiének céljaira engedjék át. Elbből a szempontból vallási célokra szolgáló épületinek azt az épületet lehet tekintetni, amelyet a törvényesen bevett vagy elismert vallásfelekezetek nyilvános istentisztelet céljára, vagy elsőfokú egyházi hatóságot gyakorló lelkészek természetbeni lakásául használnak, vagy pedig amely a települési engedélyt nyert szerzetes rendek rendházául szolgál. A közművelődési és közoktatási célokra szolgáló épületeket az 1922 : XXII. t.-e. 2. §^a (1) bekezdésének 5. pontja, illetőleg a házadóról szóló 1927. évi 200. P. M. számú hivatalos összeállítás 2. §-a (1) •bekezdéséinek 5. pontja sorolja fel. Közegészségi és közjótékonysági célokra szolgáló épületeknek pedig általaiban a nyilvános közkórházakat és gyógyintézeteket, a nyilvános elmegyógyintézeteket, a men tőegyesül etek hivatalos célokra szolgáló helyiségeit, a szegénybetegek ingyenes gyógykezelésére, a tüdőgondozásra, az anyák és csecsemők védelmére és gondozására, illetőleg az általános egészségvédelemre szolgáló helyiségeket, végül a szegények, az árvák, a szegénysorsú tanulók elhelyezésére szolgáló épületeket és a tanoncotfchonokat kell tekinteni. (5) A kötelező leventeképzés eléljaira szolgáló helyiségekről a községek és városok teherbíró képességükhöz- mérten kötelesek gondoskodni és ebből a célból nyilvános tanintézetek fenntartóitól is megfeleiliő helyiségek átengedését igényelhetik. Olyan kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vállalat vagy közüzem pedig, amelynél a munkások és egyéb alkalmazottak száma az ezret eléri, aiz 1939 : II. t.-c. 12. §-ának (7) bekezdése szerint leventeköteles munkásai és egyéb alkalmazottai részére önmaga köteles megfelelő berendezésekről ós helyiségekről gondoskodni. A honvédelmi miniszter az illetékes miniszterrel egyetértve két vagy több olyan vállalatot is, amelynél az állandó alkalmazottak száma ötvenet meghalad, kötelezhet arra, hogy együttesen létesítsen és tartson fenn a 'leventeképzés céljára szükséges berendezéseket. Bármelyik esetről legyen is szó, az olyan; épület vagy épületrész, amelyet a község (város), a nyilvános iskolák fenntartói, valamint a vállalatok a kötelező leventeképzés céljaira díjtalanul vagy a használattal kapcsolatban felmerült elkerülhetetlen költségek (világítás, fűté», az