Rendeletek tára, 1940
Rendeletek - 762. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1940. évi 119.646. K. K. M. számú rendelete, a vendéglőkben, kifőzésekben, korcsmákban, kávéházakban és kávémérésekben kiszolgáltatható ételek korlátozásáról.
762. 119.646/1940. K. K. M. sz. 8867 tatni. Az 1. $. (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a kifőzésekre is alkalmazni kell. 3. §. (1) A hétnek a törvényhatóság első tisztviselője által kijelölt egyik napján, amelyiken húsneműek kiszolgáltatása meg van engedve, vendéglőkben, vendéglői üzemet fenntartó kávéházakban, kifőzésekben, kifőző üzemet fenntartó kávémérésekben és ( meleg ételek kiszolgáltatására, jogosított korcsmákban az 1. §. (1), (2) és (4) bekezdésében, illetőleg, a 2. §-ban felsorolt ételek helyett déli tizenkét órától délután négy óráig és esti hét órától kezdve csak kétféle egytál ételt szabad kiszolgáltatni. Ezen a napon déli tizenkét óráig és délután négy és hét óra között szintén csak kétféle ételt szabad készíteni és kiszolgáltatni és pedig azzal a korlátozással, hogy az említett időben felszolgált meleg ételeket csak az 1. §. (4) bekezdésében felsorolt anyagokból szabad készíteni, és hideg ételként csak kolbászt szabad kiszolgáltatni. Vendéglői üzemet fenntartó kávéházakban és kifőző üzemet fenntartó kávémérésekben déli tizenkét óráig és délután négy és hét óra között csak kétféle húsételt: sonkát és egy tálon kétféle felvágottat szabad kiszolgáltatni. Az egytál ételes napon a vendég részére ételt frissen készíteni és kiszolgáltatni nem szabad. (2) Kávéházakban és kávémérésekben egytál ételes napon az egész napon át húsételként csak kétféle húsételt: sonkát és egy tálon kétféle felvágottat szabad kiszolgáltatni, a korcsmákban, amelyekben csak hideg ételt szabad adni, húsételként csak kétféle hideg ételt szabad kiszolgáltatni, i(3) Az egytál ételes napon az 1. §. (5) bekezdésében felsorolt élelmicikkek kiszolgáltatása nem esik korlátozás alá. (4) Budapest székesfőváros, továbbá Budafok, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest megyei városok, valamint Albertfalva, Békásmegyer, Csepel, Mátyásföld, Pestújhely, Rákosszentmihály és Sashalom nagyközségek területére szólóan az egytál ételes napot Budapest székesfőváros polgármestere Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye alispánjával, a többi törvényhatósági város területére szólóan a város polgármestere az illető vármegye alispánjával egyetértően állapítja meg. 4. §. (1) A diétás ételek szakszerű és rendszeres kiszolgáltatására berendezett üzemek annals, aki orvosi rendeletre diétát tart és ezt orvosi bizonyítvánnyal igazolja, a hústalan napokra vonatkozó korlátozások figyelembevételével, az egyébként kiszolgáltatható ételektől eltérő diétás ételeket is készíthetnek és kiszolgáltathatnak. A diétás; ételeket az étlapon feltüntetni nem szabad.