Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 587. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1940. évi 98.200. K. K. M. számú rendelete, a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területeken volt magyar, illetőleg volt cseh-szlovák államvasúti alkalmazottak ésnyugdíjasok, úgyszintén mindezek özvegyei és árvái ellátásának szabályozásáról.

587. 98.200/1940. K. K. M. sz. 2987 csonyabb százalékra kell felemelni vagy leszállítani, amelyhez közelebb esik. Ha ez a százalék úgy a magasabb, mint az ala­csonyabb százalékhoz egyformán "közel esik, azt a m. kir. állam­vasutak nyugdíjintézetének alapszabályai szerinti alacsonyabb százalékra kell leszállítani. A nyugdíjat az ekként helyesbített százalékkal kell megállapítani. (6) A fentiek szerint megállapított nyugdíj fejében azt az összeget kell kifizetni, amely a jelen rendelet hatálybalépé­sének időpontjában nyugalomba helyezett alkalmazottaknak a 12.000/1939. M. E. számú rendelet szerint nyugdíj fejében jár. (7) Ha a jelen szakasz (1) bekezdésében említett és az 1921, évi július hó 26. napja előtt a m. kir. állam vasúti szolgá­lati kötelékben állott alkalmazottnak a jelen szakaszban foglalt rendelkezések alapján megállapított havi nyugdíja ke­vesebb annál az összegnél, amely az illetőt az 1921. évi július hó 26. napján utoljára betöltött állása alapján a jelen rendelet 5. §-ába,n foglalt rendelkezések szerint nyugdíj fejében megil­letné, az illető részére az 5. §. szerint megállapított nyugdíjat kell folyósítani. i 7. §. Munkások nyugbérének megállapítása, (1) Aíz államvasutaknál állandó alkalmazott munkások, valamint az ezekkel egy tekintet alá eső más alkalmazottak nyugbérét a 9.000/1927. M. B. számú rendelethez csatolt 44., il­letőleg 45. Kimutatásban feltüntetett összegekben kell megálla­pítani. Az említett kimutatásba a cseh-szlovák államvasutak által már nyugalomba helyezett munkásokat, valamint az ezek­kel egy tekintet alá eső alkalmazottakat a sizolgálatban való­sággal eltöltött éveknek figyelembe vételével kell besorozni. A 44. Kimutatásban feltüntetett összegekben kell megállapítani a nyugbért azoknál a volt m. kir. államvasúti munkásoknál, akiik a nyugpénztár A. csoportjába tartoznak, továbbá a volt cseh-szlovák államvasúti I. szolgálati osztálybeli segédalkalma­zottaknál, valamint a volt cseh-szlovák állam vasúti II. szolgá­lati osztálybeli segédalkalmazottak és kisegítő (szerződéses) munkások közül azoknál, akik a m. kir. államvasutak nyugbér­pénztárának 1938. évi december hó 31. napján érvényben volt szabályai szerint a nyugbérpénztár A. csoportjába tartoztak volna. A 45. Kimutatásban feltüntetett összegekben kell meg­állapítani a nyugbért a rendelet hatálya alá tartozó Összes többi volt m, kir. államvasúti és volt cseh-szlovák államvasúti­munkásoknál és ezekkel egy tekintet alá eső egyéb alkalmazot­taknál. Az így megállapított nyugbór fejébein, azt az összeget 190*

Next

/
Thumbnails
Contents