Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 33. A m. kir. belügyminiszter 1940. évi 5. számú rendelete, az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékének összeállításáról a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeken és a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területen.

33. 5/1940. B. M. sz. 109 mester, illetőleg a községi elöljáróság előtt kell letenni és an­nak szövege a következő: „Esküszöm, hogy az országgyűlési képviselőválasztók névj egy zekének összeállításával kapcsolatos tennivalóimban híven és lelkiismeretesen fogok eljárni. Isten engem úgy segéljen." 19. §. (1) A hatósági közegek eljárására vonatkozólag az alábbi rendelkezések irányadók. (2) A helyszíni eljárást nem szabad délelőtt nyolc óránál korábban megkezdeni és este nyolc órán túl folytatni. (3) Az eljárás során elsősorban azt kell megállapítani, hogy az illető lakásban, illetőleg házban hány vallomásszoigál­tatásra kötelezett személy lakik. Városokban azt is meg kell állapítani, hogy kiállította-e minden vallomásszolgáltatásra kötelezett a számlálólapot, és azokkal, akik számlálólapot bár­mely oknál fogva nem állítottak iki, azt haladéktalanul ki kell állíttatni. (4) A vallomásszolgáltatásra kötelezettek megállapításá­nál szem előtt kell tartani azt, hogy az ideiglenesen távollevők­ről is kell számlálói apót kiállítani, viszont szem előtt kell tar­tani azt a szabályt is, hogy mindem választójogosultat csak egy névjegyzékbe szabad felvenni, még pedig annak a szavazókör­nek a névjegyzékébe, amelynek területén rendes lakóhelye van. (5) A számlálólapok felülvizsgálatánál, illetőleg kitöltésé­nél különös gondot kell fordítani arra, hogy a számlálólap a választójogosultság elbírálásához szükséges összes adatokat pon­tosan és világosan tüntesse fel. Az egyes adatok között mutat­kozó esetleges ellentmondásokat nyomban tisztázni kell és az erre vonatkozó megállapításokat a számlálólapra íel kell je­gyezni, illetőleg a számlálólapot e megállapításoknak megfele­lően kell kitölteni. Városokban a kitöltött számlálólapon eset­leg észlelt hiányokat azonnal pótoltatni kell. (6) A számlálólapok felülvizsgálata, illetőleg kitöltése so­rán a hatósági közegnek meggyőződést kell szereznie a szám­lálólapon feltüntetett, illetőleg a bemondott adatok valóságá­ról. Ezeknek az adatoknak igazolására vonatkozólag az 1938. évi XIX. t.-c. 31. §-ának (6) bekezdésében és a jelen rendelet 5—14. §-aihan foglalt rendelkezések az irányadók. i(7) A számlálólapon feltüntetett, illetőleg a bemondott adatok igazolására alkalmas okiratoknak vagy más bizonyíté­koknak beszerzése az 1938 : XIX. t.-c. 31. §-.ának (6) bekezdése értelmében az érdekelt ífélnek a kötelessége. Méltánylást ér­demlő esetben azonban hivatalból is lehet intézkedni egyes bi­zonyító adatoknak beszerzése iránt. Olyan esetben tehát, ami­kor a fél valamely hizonyító adatnak hivatalból beszerzését

Next

/
Thumbnails
Contents