Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 23. A m. kir. minisztérium 1940. évi 1.200. M. E. számú rendelete, lakás vagy egyéb bérelt helyiség kiürítésére vonatkozó végrehajtási szabályok kiegészítéséről és módosításáról.

42 23. 1.200/1940. M. E. sz. valamint Pestújhely nagyközségben a belügyminiszter által megbízott lakásügyi niinisizteri biztos (a továbbiakban: minisz­teri biztos) foganatosítja. (2) A belügyminiszter a miniszteri biztos hatáskölnét a szükséghez képesít más városokra és községekre is kiterjeszt­heti, vagy egyes városokra és községekre meg is szüntetheti. 2. $. (1) Azokon a helyeken, amelyeikre hatásköre az 1. §. értelmében kiterjed, a miniszteri biztos; intézkedik akár bér­leti, akár Szolgálati viszony alapján bírt lakás vagy lakásnaik tekintendő helyiség átadására vagy kiürítésére irányuló s fel­lebbvitelre tekintet nélkül végrehaj that ónak nyilvánított, vagy jogerős bírói határozatok foganatosítása iránt, ha a helyiség évi; bére 1400 pengőt meg nem halad. (2) E írendelet alkalmazása szempontjából lakásnak kell tekinteni a kisiparosoknak, kiskereskedőknek üzleti célra» hasz­nált és a lakással területileg összefüggő helységeit, továbbá dohányjövedéki cikkeket árusítóknak üzleti célra, orvosoknak, ügyvédeknek és művészeknek orvosi rendelő, iroda, illetőleg műterem, céljára használt helyiségeit, tekintet nélkül arra, hogy azok egyszersmind lakásul is szolgálnak. 3. §. (1) A miniszteri biztos hatáskörébe tartozó ügyek­ben a bíróság a végrehajtást elrendelő határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül, rendkívüli vagy rögtöni ha­tályú felmondás esetén a felmondási okul Szolgáló körülmény megjelölése mellett, a végrehajtás foganatosítása végett a mi­niszteri biztost keresi meg. (2) A végrehajtás foganatosítását a megkeresés alapján a miniszteri biztos rendeli el, azt a lakás fekvése szerint ille­tékes járásbírósághoz beosztott bírósági végrehajtó útján foga­natosítja, és a felmerült eljárási költségeket megállapítja. (3) A végrehajtás foganatosításával felmerült költsége­ket a végrehajtató előlegezi és a végrehajtást szenvedő viseli. (4) Ha a miniszteri biztos hatáskörét valamely városira (községre) a belügyminiszter megszüntette, a miniszteri biz­tos a bei nem fejezett ügyekre vonatkozó iratokat további eljá­rás végett ahhoz a bírósághoz küldi vissza, amely a végre­hajtjást elrendelte. d. §. (1) A miniszteri biztos a végrehajtás foganatosítása során mind a végrehajtató, mind a végrehajtást szenvedő érde­kének és különösen íannak figyelembevételével köteles eljárni, hogy a .végrehajtást szenvedő lehetőleg egyidejűen más helyi­ségbe költözhessek be és hajléktalanná ne váljék. (2) A miniszteri biztos, ha a lakás vagy lakásnaik tekin­tendő helyiség átadása, illetőleg' kiürítése leküzdhetetlen ne-

Next

/
Thumbnails
Contents