Rendeletek tára, 1939

Rendeletek - 57. A m. kir. iparügyi miniszter 1939. évi 45. Ip. M. számú rendelete, a vas- és fémiparban, továbbá a gépgyártó és közlekedési eszközöket gyártó iparban, a villamossági iparban, a hangszeriparban, a műszereket, tudományos eszközöket és tanszereket gyártó iparban alkalmazottak munkaidejének szabályozásáról.

57. 45/1939. Ip. M. sz. 157 Az első, a második és a (harmadik bekezdésben megsza­bott heti munkaidő keretében az első bekezdésben említett alkalmazottak napi munkaideje legfeljebb tíz, a második be­kezdésben említett alkalmazottaké legfeljebb tizenegy, a har­madik bekezdésben említett alkalmazottaké pedig legfeljebb tizenkét óra lehet. 4. §. Műszaki okokból félbe nem szakítható, és a 2. §. első bekezdésében megállapított munkaidő alatt be nem fejezhető munkák folytatása céljából a» ehhez okvetlenül szükséges sze­mélyzet munkaidejét a munkaadó napi tizenkét órára, de leg­feljebb heti hatvan órára felemelheti, három heti átlagban számítva azonban ebben az esetben sem lehet a munkaidő heti ötvenhat óránál több. Az első bekezdés alá esnek az öntéssel, a kohóknál, a Martin-kemencéknél, a generátoroknál, a hengerműveknél és a hevítésre szolgáló kemencéknél a hőkezeléssel, az edzéssel, a szárítással, az impregnálással, a melegfejlesztéssel kapcsola­tos munkák. Az előző bekezdésben nem említett munka folytatása céljából a munkaidőt az első bekezdés alapján akkor szabad fielemelni, ha az elsőfokú iparhatóság az iparfelügyelő és az érdekeltség meghallagtása után megállapítja, hogy ennek fel­tételei megvannak, Azi első bekezdésben megállapított keretben szabad fog­lalkoztatni azt az alkalmazottat is, aki olyan munkát végez, amelyet munkaszüneti napon is szabad végezni. 5. #, A 2., a 4. és a 7. §, szerint megengedett munkaidőn túl naponta a) legfeljebb további egy órán át szabad foglalkoztatni a művezetőket és a munkafelügyelettel megbízott személy eket; b) legfeljebb további egy órán át szabad foglalkoztatni a személyzetnek azt a részét, amely a munka megkezdése előtt vagy befejezése után szükséges előkészítési, karbantartási és tisztogatási munkát, vagy pedig olyan munkát végez, amely­nek elvégzésétől függ a munkának a következő munkanapon akadálytalan megkezdésié (világító-, felvonóművek,, gépek és egyéb üzemi berendezések, munkaeszközök előkészítésére, tisz­títására, nyersanyagok előkészítésére, illetőleg olrakására, a helyiségek tisztítására irányuló és más efféle munkák); c) legfeljebb további két órán át, ha pedig az üzem egy műszakkal (schichta) dolgozik, elkerülheteiüen szükség eseté­ben még további két (összesen további négy) órán át szabad foglalkoztatni az erőgépek és kazánok, szivattyúk, szellőző-

Next

/
Thumbnails
Contents