Rendeletek tára, 1939

Rendeletek - 20. A m. kir. minisztérium 1939. évi 2.300. M. E. számú rendelete, a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeken közszolgálati állások (alkalmazások) szervezéséről és betöltéséről.

20. 2.300/1939. M. E. sz. 63 napján a visszacsatolt felvidéki területen volt, állását azon­ban magyarsága miatt minden ellátás nélkül elvésztette, ha azóta a visszacsatolt felvidéki területeken, vagy Magyaror­szágnak a trianoni szerződéssel megállapított területén lakott — feltéve, hogy a közszolgálatban elhelyezést, vagy állása után ellátást nem kapott —, a közszolgálatban tényleges minő­ségben való alkalmazása esetében az 1921. évi július hó 26. napjától újból való alkalmazásáig eltelt időt vagy annak egy részét az első besorozás alkalmával a fizetési osztálynak, ille­tőleg ezen belül a fizetési fokozatnak megállapításakor kivé­telesen és a pénzügyminiszter véleményének meghallgatása után, a minisztertanács előzetes hozzájárulása mellett, figye­lembe lehet venni. (5) A (3) bekezdésben említett szolgálati idő megállapí­tásánál egyebekben csak azt a megszakítás nélküli szolgálati időt lehet figyelembe venni, amely a hatályos jogszabályok szerint a fokozatos előléptetés szempontjából figyelembe vehető. (6) Abban a fizetési osztályban, amelybe az alkalmazott az előző bekezdések rendelkezései figyelembe vételével első ízben besoroztatott, a magasabb fizetési fokozatba való előlép­tetésre nézve a kinevezés napja az irányadó, még pedig akként, hogy ha ez a nap az évnek január 1. napjától június hó 30. napjáig terjedő időre esik, akkor a magasabb fizetési fokozatban járó fizetéshez az igény az évnek január hó 1. nap­ján, ha pedig ez a nap az évnek július hó 1. napjától decem­ber hó 31. napjáig terjedő időre esik, akkor a magasabb fize­tési fokozatban járó fizetéshez az igény az évnek július hó 1. napján nyílik meg. 15. §. Azt, akit a közszolgálatban első ízben való alkal­mazásakor vezető állásba neveznek ki, vagy ha egyéb körül­mények indokolják, a 14. §-ban meghatározott rendelkezések­től eltérően, más fizetési osztályba is ki lehet nevezni; ebben az esetben azonban a kinevezés az illető fizetési osztálynak csak a legalacsonyabb fizetési fokozatára szólhat. 16. §. A 14. és 15. §-ok rendelkezései megfelelően irány­adók abban az esetben is, ha a 7. §. (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja, vagy a 8. §. (2) bekezdése alá eső személyt fize­tési csoportba tartozó állásra neveznek ki. 17. §. (1) A 7. §. (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja, vagy a 8. §. (2) bekezdése alá eső személynek fizetési (havidíj, havibér) fokozatba tartozó állásra (alkalmazásra) való kineve­zése (alkalmazása) esetében annak megállapítása szempontjá­ból, hogy az illetőnek első ízben melyik fizetési (havidíj, havi-

Next

/
Thumbnails
Contents