Rendeletek tára, 1939
Rendeletek - 343. A m. kir. minisztérium 1939. évi 7.990. M. E. számú rendelete, szállítóeszközöknek honvédelmi szolgáltatás cimén történő igénybevételéről.
343. 7.990/1939. M. E. sz. 1ÍÖS síttetheti és evégből szükség esetében karhatalmat is igénybevehet. <6) Ha a szolgáltatásra kötelezettek kötelezettségüknek a kellő időben vagy a kellő mértékben nem tennének eleget, és a szolgáltatások teljesítését a közigazgatási hatóság vagy a községi elöljáróság közreműködése útján sem lehet biztosítani, a honvédelmi szolgáltatás teljesítése iránt azoknak közreműködése nélkül közvetlenül a katonai parancsnokság (hatóság) intézkedik s — az eljáró katonai parancsnok felelőssége mellett — a szolgáltatást vonakodás vagy ellenszegülés esetében kikényszerítheti, illetőleg a szállítóeszközt a tulajdonos (birtokos) távollétében is elveheti. Ebben az esetben a parancsnok lehetőleg két megbízható polgári személyt tanukként alkalmazzon és eljárásáról a közigazgatási hatóságot, illetőleg községi elöljáróságot haladéktalanul értesítse. 3. §. (1) Ha az igénybevétel huszonnégy óránál hosszabb ideig tartó használatra szól, mind az átvételt, mind a visszaadást bizottság végzi, a bizottság az állatok, a járóművek és a felszerelési tárgyak értékét mind az átvétel, mind a visszaadás alkalmával megállapítja. (2) A bizottság összeállításáról — a honvédelmi miniszternek erre vonatkozó rendelete alapján — az a katonai parancsnokság (hatóság) gondoskodik, amelynek részére a szállítóeszközök igénybevétetnek, (3) À bizottság az átvett szállítóeszközökről és feüszerelési tárgyakról értéküket feltüntető elismervényt ad az átengedőnek vagy meghatalmazottjának. 4. §. (1) A szállítóeszközök használatáért járó térítés mértékét és a kifizetés módozatait a honvédelmi miniszter az állatokra, fontos járómüvekre és a mezőgazdasági gépjárómüvekre vonatkozóan a földmívelésügyi miniszterrel, a szárazföldi gépjárómüvekre, valamint a vizi és légi járóművekre vonatkozóan pedig a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg. (2) A huszonnégy óránál hosszabb időre igénybevett állatok, valamint a kísérőszemélyek élelmezéséről, a járóművek, hámsaerszámok és nyeregfelszerelések karbantartásáról, valamint az állatok esetleges gyógykezeléséről és patkoiásáról a katonai igazgatás gondoskodik. (3) Az igénybevétel tartama alatt a gépjárómű üzemanyagát a katonai igazgatás szolgáltatja. (4) A szállítóeszközzel együtt a hajtáshoz, illetőleg vezetéshez igénybevett kísérőszemélynek, ha katonai rendfokozata van, az ennek megfelölő illetménnyel, ha katonai rendfokozata nincs, a rendfokozatnélküli honvéd illetményével egyenlő díja-