Rendeletek tára, 1939
Rendeletek - 339. A m. kir. minisztérium 1939. évi 7.800. M. E. számú rendelete, a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területeken közszolgálati állások (alkalmazások) szervezéséről és betöltéséről.
339. 7.800/1939. M. E. SE. 1283 jegyzőkönyv vezetőjét esetről-esetre, vagy meghatározott időtartamra annak a hatóságnak (hivatalnak) vezetője rendeli ki, amely hatóságnál (hivatalnál) az igazolóbizottság megalakíttatott. (9) Az igazolóbizottság elnöke az igazolási eljárás alá vont személyek névsorát a bizottsági tárgyalás időpontjának feltüntetése mellett a város (község) hirdetőtábláján kifüggesztett azzal a felhívással, hogy bárkinek jogában áll az igazolási eljárás alá vont személyre vonatkozó olyan adatokat, amelyeik alapján az igazolási eljárás alá. vont magatartása kifogásolható, a bizottság elnökének írásban vagy szóban nyolc napon belül bejelenteni. Az említett hirdetményt annál a hatóságnál (hivatalnál) is ki kell függeszteni, amelynél az igazolási eljárás alá vont alkalmazott szolgálatot teljesít. (10) Az igazolóbizottság elnöke a (9) bekezdésben foglalt intézkedésekkel egyidejűleg az eljárás alá vont személyeket a bizottsági tárgyalás időpontjáról írásban értesíti, egyben az eljárás gyorsítása érdekében a m. kir. állami nyomda által magyar és magyarorosz nyelvű szöveggel előállított „Nyilatkozat" feliratú nyomtatványt minden igazolási eljárás alá vont személynek kézbesítteti és felhívja őket, hogy azt személyükre nézve kettő példányban töltsék ki, és mindkét példányt az értesítés kézhezvétele napját követő nyolc napon belül a bizottság elnökéhez terjesszék be. (11) Az igazolóbizottság elnöke a beérkezett „Nyilatkozat"-ok egyik példányát a visszatért kárpátaljai területek kormányzói biztosához haladéktalanul felterjeszti, illetőleg megküldi, a másik példányát az igazolási eljárás alá vont személy igazolási irataihoz csatolja. (12) A visszatért kárpátaljai területek kormányzói biztosa a hozzá érkezett „Nyila tkozat"-ot, annak átvételét követő naptól számított nyolc nap alatt észrevételei közlésével az igazolóbizottság elnökének visszaküldi. (13) Az igazolóbizottság előtt a tárgyalás csak akkor kezdhető meg, ha a (12) bekezdésben említett „Nyilatkozat" az igazolóbizottsághoz visszaérkezett. (14) Az igazolóbizottság előtti tárgyalás szóbeli és nem nyilvános. Az igazolási eljárás alá vont személyt a tárgyalásra meg kell idézni, és ugyancsak meg kell idézni azt is, aki a (9) bekezdésben foglaltak szerint az eljárás alá vont személy ellen (kifogásokat jelentett be. A tárgyalás napjáról értesíteni kell a visszatért kárpátaljai területek kormányzói biztosát is, aki a tárgyaláson képviseltetheti magát. A megidézetteknek meg nem jelenése az igazolóbizottság eljárását nem akasztja meg. Az igazolóbizottság, ha szükségesnek tartja, bizonyítási eljárást