Rendeletek tára, 1939

Rendeletek - 337. A m. kir. minisztérium 1939. évi 7.720. M. E. számú rendelete, a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939: IV. törvénycikk végrehajtásáról.

1182 337. 7.720/1939. M. E. sz. ladja meg, zsidót csak olyan számban szabad felvenni, hogy számuk sem az Összes kamarai tagok számának, sem az illető szakosztály vagy foglalkozási csoport tagjai számának hat szá­zalékát meg ne haladja. A T. 2. §-ának az első és az utolsó be­kezdésében meghatározott valamely kivétel alá eső zsidó további három százalék erejéig, a T. 5. §-ának második bekezr dése értelmében nyugdíjazott, vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személy, vala­mint az a zsidó, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt köz­jegyzőhelyettes volt, a kamarába (szakosztályba, foglalkozási csoportba) felvehető. 21. §. Kamarai tag átjegyzése esetében (1936:1. t.-c. 29. §., 1937:IV. t.-c. 65. §.), továbbá abban az esetben, ha a szakosztá­lyokra vagy foglalkozási csoportokra tagozódó kamara tagja ugyanazon a kamarán belül más szakosztályba vagy foglalko­zási csoportba kíván átlépni, a T.-ben és a jelen rendeletben a kamarai tagok felvételére megállapított rendelkezéseket kell a zsidókra alkalmazni. 22. §. Zsidót csak január és július hónapban lehet az or­vosi, a mérnöki, a színművészeti és filmművészeti, továbbá a sajtókamara tagjainak sorába új tagként felvenni; június és december hónapban az említett kamarákban új tagok felvétele teljesen szünetel. Az ügyvédi kamarákba való felvétel tekintetében az ügyvédi rendtartásról szóló 1937:IV. t.-c. 47., továbbá 51—53. §-ai rendelkeznek. 23. §. A 13—22. §-ok rendelkezéseit a 12. §. második be­kezdésében említett személyek tekintetében megfelelően kell alkalmazni. 24. §. A 12. és a 18. §-ok értelmében tett bejelentésekhez mellékelt okiratokat — az azokban megjelölt adatok helyessé­gének megvizsgálása után — a bemutatónak vissza kell adni; az okiratok másolatait (az okiratokról készített fényképeket) a kamara irattárában meg kell őrizni. Az időszáki és nem időszaki lapokkal kapcsolatos rendelkezések. 25. §. (A T. 10. §-ához.) Időszaki lap felelős szerkesztőié, kiadója (ha a kiadó jogi személy vagy társaság, az 1914:XIV. t.-c. 17. §-a értelmében a kiadásért felelős személy), főszerkesz­tője, segédszerkesztője, nyomdai szerkesztője, állandóan alkal­mazott vezércikkírója, külpolitikai, belpolitikai (községpoliti­kai), közgazdasági és művészi (film-, színházi, irodalmi) rova­tának vezetője az 1939. évi október hó 1. napjától kezdve csak HÉ^HMÉ

Next

/
Thumbnails
Contents