Rendeletek tára, 1938

Rendeletek - 110. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 181.000/1937. számú körrendelete, az egyesületek működésének fokozottabb felügyeletéről és ellenőrzéséről.

110. 181,000/1937. B. M. sz. 429­Mindazonáltal, az előző rendelkezések nem fognak kiterjesz­tetni azokra az előnyökre, amelyeket az Iráni Császári Kormány harmadik államoknak a neki ezen államok által biztosított külön­leges előnyök ellenében biztosít, vagy fog biztosítani. Az előző rendelkezések a jelen jegyzék keltétől számított 10 nap múlva lépnek életbe, és az egyik vagy másik fél által a fel­mondásra irányuló kívánság kifejezése után három hónapig ma­radnak hatályban. Fogadja Követ Ür igaz nagyrabecsülésem kifejezését. Samiy s. k. külügyminiszter. Nagyméltóságú Márkus- és Batizfalvy Máriássy Zoltán úrnak m. kir. rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter Teherán. 3. §. Jelen rendelet kihirdetése napján (.1938. máj. 28.), azon- . ban az 1. §-ban megjelölt jegyzékváltás életbelépésének napjától kezdődő hatállyal lép életbe. Végrehajtásával az érdekelt miniszterek bízatnak meg. Budapesten, 1938. évi május hó 25-én. Dr. Imrédy Béla s. k. m. kir. miniszterelnök. 110. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 181.000/1937. számú körrendelete, az egyesületek működésének fokozottabb felügyeletéről és ellen­őrzéséről. Az egyesületek felügyeletére és ellenőrzésére hivatott hatósá­gok csak abban az esetben tudnak megfelelni ezirányú kötelessé­güknek, ha a felügyeletük, illetve ellenőrzésük alatt álló egyesüle­tekre vonatkozó összes szükséges adatok rendelkezésükre állanak. Ezért a felügyeleti jogköröm alá tartozó egyesületekre vonat­kozóan az érvényben levő eddigi rendeletek kiegészítéséül a kö­vetkezőket rendelem: Magy. Rend. Tára, 1938. IV—V. 28

Next

/
Thumbnails
Contents