Rendeletek tára, 1938
Rendeletek - 7. A m. kir. minisztériumi 1938. évi 1.650. M. E. számú rendelete, a Prágában, 1937. évi november hó 17-én kelt magyar-csehszlovák kereskedelmi szerződés ideiglenes életbeléptetéséről.
7. 1.650/1938. M. E, sz. 45 gálják, hogy alkalmas megállapodások által ezen munkások és alkalmazottak részére kölcsönösen oly bánásmódot biztosítsanak, amely számukra lehetőleg egyenlő értékű előnyöket nyújt. Ezek a megállapodások külön egyezménybe fognak foglaltatni. XXVII. cikk. A Szerződő Felek megegyeznek abban, hogy a konzulok (főkonzulok, konzulok, alkonzulok és konzuli ügynökök) alkalmazásával, valamint azok előjogaival, mentességeivel és illetékességével összefüggő kérdéseket külön konzuli egyezmény számára tartják fenn. Egyetértés áll fenn azonban arra nézve, hogy ezen egyezmény megkötéséig az egyik Szerződő Fél konzulai a másik Szerződő Fél által történt működésre való bocsátásuk után, és a viszonosság feltétele mellett a másik Fél területén ugyanazon előjogokat, mentességeket és Jogosítványokat fogják élvezni, amelyekben bármely más ország konzulai részesülnek, vagy részesülni fognak. A két Szerződő Fél megegyezik továbbá abban, hogy — tekintettel a viszonosság követelményére, — az egyik Fél konzuljainak a másik Fél területén ia legnagyobb kedvezmény alapján előjogok, mentességek és jogosítványok nem engedélyezhetők nagyobb mértékben, mint amily mérvben azok ezen utóbbi Fél konzuli képviselőinek az előbb említett Fél területén engedélyeztetnek. XXVIII. cikk. Jelen szerződés meg fog erősíttetni, és annak megerősítő okiratai, mihelyt lehetséges, Budapesten ki fognak cseréltetni. A Szerződés á megerősítő okiratok kicserélésétől számított 30 nap múlva lép életbe. Mindazonáltal a két Kormány megegyezhet annak még a megerősítés előtt való ideiglenes életbeléptetése tárgyában. Jelen Szerződés mindaddig érvényben marad, amíg azt az egyik Szerződő Fél fel nem mondja; a felmondás a vonatkozó közlés keltétől számított hat hónap elteltével lesz hatályos. A Budapesten, 1935. június 14-én kelt Kereskedelmi Megállapodás, és az ezen megállapodáshoz tartozó, Prágában, 1936. június 15-én kelt Pótmegállapodás, valamint a vonatkozó két Záró jegyzőkönyv jelen Szerződés életbeléptével hatályukat vesztik. Kelt Prágában, 1937. évi november hó 17. napján, két francia nyelvű példányban.