Rendeletek tára, 1938

Rendeletek - 181. A m. kir. minisztérium 1938. évi 5.350. M. E. számú rendelete, a mezőgazdasági népiskolák igazgatói pótlékának újabb szabályozásáról.

181. 5.350/1938. M. E. sz. 963 góját bármilyen külföldi lajstromozási számú járóművön hasz­nálhatják. 3. §. Az 1. §-ban foglalt tilalom nem vonatkozik az állami épületekre, és az állam használatában álló gépjárómnvekre; nem vonatkozik továbbá a 2. §. harmadik bekezdésében említett sze­mélyiségek érkezése vagy elutazása alkalmával az érkezés, ille tőleg elindulás helyének (pályaudvar, hajóállomás, repülőtér), a tiszteletükre rendezett ünnepségek színhelyének, továbbá a tör­vényhatóság első tisztviselője által kijelölt útvonalaknak az illető állam lobogójával való feldíszítésére. 4. §. Az 1. §-ban fogalt tilalom hatálya alól a belügyminisz­ter a külügyminiszterrel egyetértésben indokolt esetben felmen­tést adhat. 5. §. Az 1. §. rendelkezése nem érinti a nemzetközi Dunahajó­zás tekintetében hatályos lobogóihasználati előírásokat. 6. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntetőrendelke­zés alá nem esik, kihágást követ el, és 15 napig terjedhető elzá­rással kell büntetni azt, laki az 1. §-ban megállapított tilalmat megszegi vagy kijátsza. Az előző bekezdésbe ütköző kihágás miatt az eljárás a köz­igazgatási hatóságnak, a m. kir. rendőrség működési területén a m. kir. rendőrségnek, mint rendőri büntetőbíróságnak, a hatás­körébe tartozik. 7. §. Ez a rendelet a kihirdetését (1938. júl. 30.) köve'ő nyol­cadik napon lép hatályba. Budapesten, 1938. évi július hó 28-án. Dr. vitéz Imvéây Béla s. k. m. kir. miniszterelnök. 181. A m. kir. minisztérium 1938. évi 5.350. M. E. számú rendelete, a mezőgazdasági népiskolák igazgatói pótlékának újabb szabályo­zásáról. Az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924: IV. te. 2. §-ának kiegészítő részeként a törvényhez csatolt a) melléklet A. II. neszében foglalt felhatalmazás, és a miniszterta­nácsnak 1938. évi július hó 27-én tartott ülésében hozott hatá­rozata alapján, a magyar királyi minisztérium, az ^927. évi 9.000. M. E. sz. rendelet (Rt. 1927. 2267. o.) 6 pont (2) bekezdésének módosításával, a következőket rendeli: A mezőgazdasági népiskolák igazgatói, az igazgatói teendők tényleges ellátásának tartamára, 1938. évi július, hó ,l fc től kezdve,

Next

/
Thumbnails
Contents