Rendeletek tára, 1936

Rendeletek - 227. A m. kir. belügyminiszter 1936. évi 180.000. számú rendelete, a tüzrendészet újabb szabályozásáról.

794 227. 180.000/1936. B. M. sz. kölcsi és nemzeti szempontból kifogás alá nem; eső, magyar állam­polgár férfi lehet. Azt, aki huszonegyedik életévét még nem töl­tötte be, tűzoltótestület kötelékébe felvenni nem szabad. A testi alkalmasságot díjtalanul kiállított illetékköteles hatósági orvosi bizonyítvánnyal kell igazolni. Aki életének hatvanötödik évét be­töltötte, tényleges tűzoltói szolgálatot nem teljesíthet. (2) Hivatásos tűzoltóság tagjául csak azt a férfit lehet felven­ni, aki az (1) bekezdésben megállapított feltételeken felül azt is igazolja, hogy katonai szolgálatot teljesített, és harmincadik élet­évét még nem töltötte be. Egyébként egyenlő feltételek fenn­forgása esetén előnyben kell részesíteni azokat, akik a háború­ban arcvonalbeli szolgálatot teljesítettek, továbbá a vitézeket, és végül azokat, akik már megfelelő műszaki, tűzoltói vagy légvé­delmi kiképzésben részesültek. (3) Hivatásos tűzoltóság főparancsnoka, parancsnoka, tisztje vagy gyakornoka csak az a férfi lehet, aki az 1883 : 1. te. 1. §-á­nak a) és b) pontjaiban megállapított kellékek fennforgását iga­zolja, katonai szolgálatot teljesített, legalább érettségi bizonyít­ványa vagy ezzel egyenlő értékű iskolai végzettsége van, és a Magyar Országos Tűzoltótisztképző Tanfolyamon (33—47. §.) tűzoltótiszti oklevelet is szerzett. Egyébként egyenlő feltételek fennforgása esetén azokat, akik háborúban arcvonalbeli szolgá­latot teljesítettek, és a vitézeket, valamint a légi támadás elleni védekezésre kiképzetteket előnyben kell részesíteni. (4) Törvényhatósági jogú város hivatásos tűzoltóságának fő­parancsnoka, továbbá thj. és megyei város hivatásos tűzoltósá­gának parancsnoka csak az lehet, aki a (3) bekezdésben megálla­pított feltételekkel rendelkezik, és ezenfelül egyetemi, vagy más főiskolai végzettséget igazol. Egyébként egyenlő feltételek esetén a (3) bekezdés utolsó mondatában említetteken felül előnyben kell részesíteni azt is, akinek mérnöki oklevele van. (5) önkéntes, köteles és magántűzoltóság parancsnoka és tisztje csak az lehet, aki az (1) bekezdésben megállapított felté­teleken felül a kerületi tűzoltói tanfolyam sikeres elvégzését is igazolja. (Ö) Az e rendelet hatálybalépésekor már alkalmazásban lévő hivatásos tüzoltótisztek ebben a rendeletben megállapított kép­zettség utólagos megszerzésére nem kötelezhetők, betöltött állá­sukban megmaradnak, és illetményeiket a 16. §. (7) és (8) bekez­dései szerint kell megállapítani, betöltött állásuknál magasabb állást azonban csak ebben a rendeletben megállapított kellékek igazolása esetén tölthetnek be. (7) önkéntes, köteles és magántűzoltóság altisztjévé csak az nevezhető ki, akit erre szakképzettsége és rátermettsége alapján parancsnoka alkalmasnak tart, és aki a törvényhatósági tűzoltó-

Next

/
Thumbnails
Contents