Rendeletek tára, 1936

Rendeletek - 180. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1936. évi 32.400. számú rendelete, a középiskoláról szóló 1934: XI. törvénycikk életbeléptetéséről és Végrehajtási Utasításának kiadásáról.

642 180. 32.400/1936. V. K. M, sz. 'men vagy más főiskolán tanársegédi minőségben szolgálatot tel­jesítő az a tanerő, aki a törvényben élőírt annak a követeimeny­nek, hogy ebben a minőségében legalább két évig működött, és ez alatt az idő alatt a tanári pályára való alkalmasságát beiga­zolta^ meg nem felelt. Minthogy a törvény rendelkezése szerint igazgatóvá csak olyan középiskolai rendes tanár nevezhető ki, illetőleg választ­ható meg, aki a középiskolai tanári pályán legalább tíz évig tény­legesen működött, nem állami középiskolák élére is csak olyan igazgató állítható, aki a törvény e követelményeinek megfelel. Az állami középiskolák igazgatóinak és tanárainak illetmé -nyeire, valamint előléptetéseire nézve az e tekintetben érvényes jogszabályok rendelkezései irányadók. A nem állami középisko­lák tanárai — kivéve a rendjük iskoláiban működő szerzetes tanárokat — ugyanolyan mérvű javadalmazásban részesítendők, mint az állami középiskolák tanárai. 5. A középiskolában tanítandó rendes tárgyak megállapításá­nál az a vezérelv érvényesül, hogy a középiskolai műveltség egyesítse ugyan magában a szükséges humanisztikus és reális elemeket, mégis kifejezetten magyar nemzeti jellegű legyen. En­nek az elvnek megfelelően a tanítás középpontjában a legtágabb értelemben vett nemzeti tárgyak állanak. Ily nemzeti tárgyik el sősorban a magyar nyelv, irodalom és művészet, a történelem, keretéhen az állami, gazdasági, társadalmi élet jelenségeivel, a föld- és néprajz és a magyar művelődés történetében alapvető szerepet betöltött latin nyelv és műveltség, valamint a nemzet erkölcsi világnézetének alapjául szolgáló vallások tana. 6. A törvény lehetőséget nyújt arra, hogy ha valamely kö­zépiskolában az általános nevelési szempontok, a helyi körül­mények és a jelentkező tanulók csekély száma ezt indokolja, a görög nyelv tanítása alól felmentés adassék. De a helyi körülmények figyelembevételével különösen indo­kolt esetben engedélyt adhat a miniszter arra is, hogy az ötö­dik osztályba lépő tanulók a latin nyelv helyett ábrázoló mértant és vegytant tanulhassanak. 7. A törvény a tanulók tanulmányi eredményének elbírálása, továbbhaladása, főként pedid az érettséd vizsgálat színvonalá­nak emelése érdekében az eddigiektől eltérő szigorúbb rendelke­zéseket tartalmaz. Ezeket a rendelkezéseket a nemzet jobb jö­vője, és az el nem mellőzhető szociális szemoontok indokolják. Az erre vonatkozóan kiadandó szabályzatokban érvényre ju.ó elveknek azonban csak úgy lehet foganatja, ha a középiskolai tanárság kötelességének tudatában ez elveket a gyakorlatba, át is ülteti. A tanulók tanulmányi eredményét tehát egész középiskolai

Next

/
Thumbnails
Contents