Rendeletek tára, 1936
Rendeletek - 152. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1936. évi 13.281. K. K. M. számú rendelete.a győri kereskedelmi és iparkamara választási szabályzatának megállapításáról.
552 152. 13.281/1936. K, K. M. sz. ható adatok alapján — az időközi változások lehető figyelembevételével — névjegyzéket köteles készíteni. (2) A névjegyzéket választási körzetenkint külön-külön kell elkészíteni. Minden választási körzeten belül a választókat szavazókörönkint, egy-egy szavazókörön belül pedig községenkint a kereskedők és iparosok elkülönítésével betűrendben kell feltüntetni. Minden választónál fel kell tüntetni római számmal a választói csoport számát, arabs számmal a választó sorszámát, a választó nevét (cégét), foglalkozását, lakásának, illetőleg üzleté nek (műhelyének vagy telepének) helyét. (3) A névjegyzéknek egy-egy szavazókörre vonatkozó részét a szavazókör székhelyén, az egy-egy községre vagy városra vonatkozó részét pedig az illető községben vagy városban a hivatalos hirdetések közzétételére rendelt helyen tizenöt napon át közszemlére kell tenni. A választói névjegyzék kifüggesztésének kezdőnapját az iparügyi miniszterrel egyetértőleg a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter állapítja meg. A kifüggesztést és annak időtartamát a közigazgatási hatóság a szokásos módon közhírré teszi. A kamara köteles a területén működő ipartársu latokat és ipartestületeket írásban figyelmeztetni, hogy tagjaik figyelmét a névjegyzékre hívják fel. Ezenfelül a kamara székházában az Összes választókat feltüntető névjegyzéket ugyancsak tizenöt napon át közszemlére kell tenni. (4) A névjegyzék ellen, kifüggesztésének tartama alatt, minden választó felszólalással élhet a kamarai választási bizottsághoz. A felszólalást, a kamarai választási bizottsághoz címezve, vagy a kifüggesztés helye szerint illetékes községi elöljáróságnál, városban a polgármesternél kell beadni, vagy ajánlott levélben, a választási bizottság címére, a kamara székházába kell küldeni. A kimaradás miatti feszólaláshoz mellékelni kell írásos igazolást arra vonatkozólag, hogy a felszólaló kamarai illetéket fizet, és így őt a névjegyzékbe fel kell venni. A névjegyzék kifüggesztésének utolsó napján postára adott felszólalást kellő időben beadottnak keli tekinteni. A beadott felszólalásokat a kifüggesztés utolsó napját követően legkésőbb három nap alatt egyszerre kell a kamara címére elküldeni. A kamarai választási bizottság a felszólalás tekintetében a kamara meghallgatása után végérvényesen határoz. Határozatáról a felszólalót és a kamarát értesíti. Ha határozata, vagy a 3. §. (2) és (3) bekezdése értelmében a névjegyzék kiigazítása vagy kiegészítése válik szükségessé, ez iránt intézkedik. A választói jog gyakorlása, 5. §, (1) Szavazásra csak az bocsátható, aki, vagy akinek cége, vállalata (1868 : VI, te. 8. §.) a választói névjegyzékbe fel van véve.