Rendeletek tára, 1936

Rendeletek - 19. A m. kir. belügyminiszternek a m. kir. földmivelésügyi miniszterrel egyetértőleg kiadott 1936. évi 1.089/1935. számú rendelete, a tejnek, tejszínnek és tejfölnek Budapest székesfőváros területére behozataláról.

19. 1.089/1935. B. M. s2. 33 (Csak az alispánoknak) Alispán urat, hogy a jelen rendeletemben foglaltak közlése mellett utasítsa ,a vármegye területéi* levő megyei város (városok) polgármesterét, illetőleg községek elöljáróságát, hogy az titoanevek és a házszámok megváltoztatását a telekkönyvi hatósággal minden esetben közöljék. (Valamennyi törvényhatóság felső tisztviselőjének, Budapest székes­főváros polgármesterének is.) Megjegyzem, hogy arra a városra, illetőleg községre nézve, amelynek telekkönyve telekkönyvi betétekből áll, -az utcanevek és a házszámok megváltoztatását az illetékes földmérési felügyelőség­gel is külön közölni kell. Ügyelni kell arra, hogy a szóbanlevő közlésekből a régi és új állapot világosan kitűnjék, hogy ekként a tárgyazonosság tekinte­tében kétség ne támadhasson. Az igazságügyminiszter úr az idézett számú rendeletében in­tézkedett az iránt is, hogy a változtatások kimutatásához szüksé­ges telekkönyvi adatokat a telekkönyvi hatóságok — közvetlenül érintkezés során — előzetesen bocsássák az őket megkereső ható­ságok rendelkezésére, és az esetleges nehézségeket saját hatáskö­rükben igyekezzenek kiküszöbölni. Minthogy a telekkönyvi hatóságok munkaterhe — az igazság­ügyminiszter úr közlése szexint — igen nagy, a közigazgatási ha­tóságok a szükséges adatokat ne írásos megkeresés, hanem a telek­könyvnek a hatóság kiküldöttje által megtekintése útján szerezzék meg a fentiek szerint megfelelően utasított telekkönyvi hatóságok­tól, Budapesten, 1936. évi január hó 21-én. A miniszter rendeletéből: Janda s. k. miniszteri tanácsos. 19. A m. kir. belügyminiszternek a m. kir. földmivelés­ügyi miniszterrel egyetértőleg kiadott 1936. évi 1.089/ 1935. számú rendelete, a tejnek, tejszínnek és fejfölnek Budapest székesfőváros területére behozataláról. A tej értékesítéséről 6.860/1935. M. E. szám alatt kiadott rec* delét (Rt. 1935. 681. o.) 11. §-ában kapott felhatalmazás alapján a Magy. Rend. Tára, 1936. 1—III. 3

Next

/
Thumbnails
Contents