Rendeletek tára, 1935
Rendeletek - 346. A m. kir. pénzügyminiszter 1935. évi 70.000. számú rendelete, az épületek átalakításával kapcsolatban engedélyezhető adókedvezményekről.
346. 70.000/1935. P. Ü. M. sz. 1471 désében foglalt kizáró ok nem forog fenn. Budapesten a mellékleteket elegendő egy-egy példányban csatolni. (3) Ha az átalakítási munkálatokhoz építési engedélyre van szükség, az építési engedélyt külön kell kérni. (4) Ha a házbirtokos a Pénzintézeti Központ tagjai sorába tartozó pénzintézetek által a házak tatarozása céljából rendelkezésre bocsátott hitelt vesz igénybe, úgy a bejelentésben ezt a körülményt kifejezetten meg kell említeni. (5) Az (1) bekezdésben említett hatóság köteles a terveket és költségvetéseket részletesen felülvizsgálni, és amennyiben szükségesnek mutatkozik, különösen, ha a költségvetésben feltüntetett munkálatok közt olyanok is vannak, amelyeknek utólagos ellenőrzése nehéz, még a munkálatok megkezdése előtt a helyszínen szemlét is tartani. (6) Az (1) bekezdésben említett hatóságok kötelesek a náluk történt bejelentésekről jegyzéket vezetni, és azt minden hó végén a pénzügyigazgatósághoz beterjeszteni. A jegyzékben a bejelentett költségeket is fel kell tüntetni. (7) A pénzügyigazgatóság, a házbirtokos kérelmére, az (1) bekezdésben felsorolt hatósághoz beterjesztett iratok beszerzése és felülvizsgálata, esetleg helyszíni szemle alapján közölni tartozik, bogy a bejelentett átalakítási munkálatok közül melyek azok, amelyek — feltéve, hogy a munkálatok megfelelően hajtatnak végre, a felmerült költségek szabályszerűen . igazoltatnak, és az előírt mérvet elérik, — a jelen rendelettel biztosított adókedvezmények igénybevételére jogalapot szolgáltatnak. (8) A m- kir. adóhivatal köteles a házbirtokos kérelmére felvilágosítással és útbaigazítással szolgálni. Ha a felvilágosítást írásban kérték, a választ is írásban kell megadni. (9) Minden 5.000 pengőn felüli munkánál az építkezés menetét feltüntető építési naplót kell vezetni. (10) Az (1) bekezdésben említett hatóság az átalakítási munkálatokat azok tartama alatt a szükséghes képest, de legalább egyszer a helyszínen ellenőrizteti annak a megállapítása céljából, bogy a munkálatokat a terveknek és költségvetéseknek megfelelően végzik-e, vagy sem. (Ili) Ugy az* előzetes, mint az időközi ellenőrzés napját és eredményét a tervekre, illetőleg költségvetésekre fel kell jegyezni. 13. §. (1) Az átalakítási munkálatok befejezését legkésőbb a befejezés napjától számított 30 nap alatt ugyancsak a 12. §. (1) bekezdésében megjelölt hatósághoz írásban kell bejelenteni. Ebben a beadványban fel kell tüntetni azt az összeget, amely után a házbirtokos az adókedvezményeket igényli. A határidőt a pénzügyigazgatóság indokolt kérelemre meghosszabbíthatja.