Rendeletek tára, 1935
Rendeletek - 275. A m. kir. belügyminiszternek és a m. kir. igazságügyminiszternek 1935. évi 920. B. M. számú rendelete, a kihágások elbírálásának gyorsításáról és egyszerűsítéséről.
275. 920/1935. B. M. sz. 1071 egyes közigazgatási hatóságok, illetve tisztviselők e rendeletem némely rendelkezését tévesen értelmezték. Az ilyen téves értelmezésből eredő helytelen intézkedések elkerülése érdekében a következőket kívánom megállapítani. Szóbanlévő rendeletemnek két főcélja volt. Egyik az, hogy a közigazgatási hatóságok és közegek egyes biztosító társaságoknak közérdekű háttérrel nem bíró konkrét ajánlásától tartózkodjanak, a másik pedig az, hogy azok a társadalmi egyesületek, melyek alapszabályszerű céljával egyáltalában nem egyeztethető össze a biztosításszerű, illetve ehhez hasonló tevékenység, ennek folytatásától eltiltassanak, illetőleg a társadalmi egyesületek csak az alapszabályaikban meghatározott célra vegyék igénybe a biztosító intézetek szerződésszerű közreműködését. Említett rendeletemmel azonban nem szándékoztam akadályozni működésükben a kormányhatóságilag láttamozott alapszabályaik értelmében a biztosítási tevékenység szerződésszerű igénybevételére jogosult egyesületeket, amilyen például a Gondviselés Országos Központi Segélyző Társulat, az Országos Temetkezési Pénztár Egyesület, az Országos Református Jóléti és Gazdasági Társulat, a Vasutasok Családgondozó Országos Egyesülete stb. Felhívom tehát Alispán (Polgármester) urat, hogy 159.113/ 1935. B. M. szám alatt kiadott rendeletemnek a fenti értelemben történő végrehajtásáról gondoskodjék, és ennek érdekében az alá1 rendelt hatóságokat e rendeletemnek megfelelően haladéktalanul utasítsa. Budapesten, 1935. évi október hó 21-én. vîtes Leveldi Kozma Miklós, s k. m. kir. belügyminiszter. 275. A m. kir. belügyminiszternek és a m. kir. igazságügyminiszternék 1935. évi 920. B. M. számú rendelete, a kihágások elbírálásának gyorsításáról és egyszerűsítéséről. A bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1897 : XXXIV. te. 28. §-ában, és a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901 : XX. te. 22. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeljük: 1, Tárgyalási jegyzőkönyv mellőzése. 1. §. A rendőri büntetőbíróság előtt tartott tárgyalásról nem kell jegyzőkönyvet készíteni, hanem elégséges az eljárás lényege^