Rendeletek tára, 1934
Rendeletek - 273. A m. kir. pénzügyminiszter 1934. évi 2.000. P. M. számú rendelete, a mezőgazdaságnak az 1934/1935. gazdasági évre nyújtandó kedvezményekről szóló 1934. évi 5.600. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.
273. 2.000/1934. P. M. sz. 977 lének igazolásául megőrizze, az ellenőrzéskor felmutassa, és a vizsgálat alkalmával beszolgáltassa. A pénzügyigazgatóság az ellenőrzésnél való felhasználás céljából az engedély másolatát a malom ellenőrzéséire illetékes forgalmi adóhivatal malomosztályának is kiadja. (4) Az akció vezetősége az (1) bekezdés 3. pontja alapján ingyenesen átvett, vámőrlésből származó liszt mennyiségét és fajtáját havoníkint a pénzügyigazgatóságnak — az adományozó nevének és lakcímének feltüntetésével — bejelenteni tartozik. (5) Az (1) bekezdés 4. pontjában említett visszatérítés kiutalása céljából az akció vezetősége esetenkint köteles bejelenteni az adományozó nevét és lakcímét, az adományozott liszt súlyát, fajtáját és minőségét, és azt, hogy a liszt melyik malomtól származik, továbbá a malom nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a liszt után a váltságot lerótták. A szükséges ellenőrzés sürgős lefolytatása után a pénzügyigazgatóság a váltságot a jelen rendelet 49. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kulcsok szeriint a malom javára visszautalja, illetve a malom esetleges hátralékai törlesztésére elszámolja. A határozat egyik példányát az érdekelt malomnak, egy másolati példányát az akció vezetőségének, egy harmadik példányát pedig a malom ellenőrzésére illetékes forgalmi adóhivatal maiamosztályának kell megküldeni. A visszautalással kapcsolatban kiállított csekk hátlapján piros tintával mindig fel kell tüntetni, hogy a visszautalás inségakcióval kapcsolatban történt. Ha az (1) bekezdés 4. pontja szerint átvett lisztet az akció vezetősége nem természetben közvetlenül használja fel, hanem valamely formában értékesíti, visszatérítésnek nincs helye. (6) A vámőrlésben előállított, illetve váltság lerovása nélkül átvett lisztet az akció keretében csak természetben szabad felhasználni. Ha a lisztet másként értékesítik {eladják, cserélik, sütési vagy más díi kiegyenlítésére adják át), a váltságot a jelen rendelet 49. §. (1) bekezdésében meghatározott mérték szerint le kell róni. A 7 3 / 4-es jelzésűnél magasabb szám jelzésű Jászt, tehát általában a takarmányliszt, továbbá a koma azonban szükség szerint bármilyen formában szabadon értékesíthető. De ha a takarmánylisztet, vagy a korpát iobb minőségű lisztre cserélik be. csak kereskedelmi őrlésből származó lisztet szabad cserébe adni, és a cserébe kiadott liszt után visszatérítésnek helye nincs. (7) Ha az akció vezetősége akár az (1) bekezdés értelmében mentes, akár a (2) bekezdés értelmében kereskedelmi őrléssel előállított lisztet árpából vagy más terményből előállított liszttel keverve kívánja felhasználni, a keverést a malom váltság lerovása nélkül elvegezheti. r Az akció vezetősége azonban a pénzügyngazgatóságnak előzetesen köteles bejelenteni azt, hogy milyen lisztet kevertet. Keverés esetén természetesen a malom a különböző ter-