Rendeletek tára, 1933
Rendeletek - 319. A Kormányzó úr Ő Főméltóságának 1933. évi október hó 31-én kelt legm. elhatározásával jóváhagyott és megerősített törvényei a magyarországi református egyháznak.
2454 319. 7.100/1933. V. K. M. nárok) vezetésével egyházi köröket alkot, amelyeket az egyházrészekéhez hasonló szervezettel kell ellátni, és ugyanolyan feladatokkal lehet megbízni. Akár egyházközségekké, akár egyházrészekre szervezkedés esetén legalább annyi lelkipásztori állást kell szervezni és fenntartani, ahány az egyházközségek, illetőleg egyházrészek száma. Az átalakulással kapcsolatban a vallásoktató lelkészi állásokat a lehetőség szerint fokozatosan lelkipásztori állásokká kell átszervezni. A szervezeti szabályzatban, ha külön egyházközségekké szervezkedés mondatik ki, rendezni keill az így keletkezett egyházközségek közötti vagyonjoga kérdéseket, az addig közös vagyon állagából vagy hozadékából részesedés mértékét, valamint meg kell állapítani a tovább is közösnek maradó vagyon kezelésére, közösen fenntartandó intézmények igazgatására, és közösen teljesítem kívánt feladatok végzésére rendelt közös szervezetet. 21. §. A nagynépességű egyházközségekben az előző szakasz szerint alakítható egyházrészek létesítésére, és jogviszonyaira vonatkozó részletes szabályokat az egyházkerület szabályrendelettel állapítja meg, amelyet e törvény hatálybalépésétől számított egy év alatt meg kell alkotni. Az egyházkerületi szabályrendelettel megállapított szabályokat minden egyházközség, amely egyházrészekre szervezkedik, szervezeti szabályrendelete megalkotásánál alapul venni tartozik. Az egyházrész a lelkigondozás, jótékonyság, és általában a vallásos élet ápolása .és fejlesztése terén az illetékes lelkipásztor vezetésével működik, aki .mellé az egy házrészhez tartozó presbiterekből, és az egyházrész más buzgó tagjaiból egyházrészi tanács alakítandó, amely végzett munkájáról az egyházközség presbitériuma elé félévenkint jelentést tennii köteles. Az egyházközségnek egyházrészekre tagozódása esetében is az egyházközségeket illeti minden egyháza vagyon és annak kezelése, a felette váló rendelkezés, valamint az arra vonatkozó jogügyletek kötése a presbitérium hatáskörébe tartozik. Az egyházrész a maga céljára önkéntes adományokat elfogadhat, és ezekről, valamint a presbitérium által rendelkezésére bocsátott egyéb vagyontárgyakról szabadon rendelkezhetik, ingatlan vagyont azonban nem szerezhet, és az egyházközséget kötelező jogügyletet nem köthet; vagyonkezeléséről évenkint számadást köteles a presbitériumhoz betéri esz ten! K7 egyházközség .akár visszteh érrel, akár e nélkül meghatározott isgyházrész. céljára is szerezhet bármilyen- vagyont, amelynek tulajdonjoga az egyházközséget illeti ugyan, ingatlan vagyonnál azonban azt. hogy az egyházrész céljára szolgál, a telekkönyvben is ki kell tüntetni. 22. §. Az egyházközség az egyházi törvény, és az egyházi felsőbb hatóságok törvényes rendelkezéseinek korlátai között telje-