Rendeletek tára, 1933

Rendeletek - 314. A m. kir. pénzügyminiszter 1933. évi 120.326. számú rendelete, a sütemények után fizetendő forgalmi adóváltság kulcsának újabb megállapításáról.

2440 314. 120.326/1933. P. Ü. K sz. zett hivatalos középárfolyamból a feladóállomás és Budapest kö­zötti, az átvétel időpontjára érvényes vasúti, illetőleg hajófuvar­díjakat, mérlegdíjakat és kövezetvámot le kell vonni. Amennyi­ben azonban valamely viszonylatban ezen díjak egyáltalában nem, vagy csak részben merülnek fel, úgy az átvételi ár ennek a kö­rülménynek a figyelembevételével fog megállapíttatni. (2) A lefoglalj de fel nem ajánlott mennyiségek átvételi árá-. nak az érdekelt hatóságok közti elszámolása a 122.000/1933. VII. a. számú rendelet 9. és 10. !§-ai szerint történik. . 4. §. A pénzügyigazgatóságok és községi elöljáróságok (városi adóihivatalok) kötelességévé teszem, hogy a jelen rendeletben fog­laltakat tegyék lehető legszélesebb körben közhírré. A m. kir. állami nyomda igazgatósága jelen rendeletem egy-egy példányát több hirdetménnyel együtt valamennyi községi elöljáróságnak (városi adóhivatalinak), valamint az esetleges többszükséglet kiegé­szíthefcése céljából a hirdetmények 50—50 példányát a m. kir. adóhivataloknak, egyidejűleg közvetlenül megküldte. A hirdetmé­nyek a községházán, a gazdakörökben, olvasókörökben és az ér­dekelt adózók által sűrűbben látogatott egyéb helyeken azonnal kifüggesztendők. Budapesten, 1933. évi szeptember hó 9 L én. Dr. Imrédy Béla s. k. m. kir. pénzügyminiszter. 314. A m. kir. pénzügyminiszter 1933. évi 120.326. számú rendelete, a sütemények után fizetendő forgalmi adóváltság kulcsának újabb megállapításáról. Az 1922 : VI, te. 8. §-ának utolsó bekezdésében, és az 1925: XXIII. te. 9. i§-ának (5) és (6) bekezdéséiben foglalt felhatalmazás alapján, a sütemények után fizetendő forgalmi adóváltságra, az ezeknél az áruknál jelentkező túladóztatás kiküszöbölése céljából, további intézkedésig, a következőket rendelem: 1. §. (1) A cukorkaipari és cukrászipari termékek után fize­tendő forgalmi adóváltságról szóló 1929. évi 109.000. számú ren­delet 1. §. (2) bekezdésének 1. pontjában felsorolt mindennemű sütemény (149. tarifaszám) után járó adóváltság kulcsa: a belföldi forgalomban 4.5%, a behozatali forgalomban 7.5%. (2) Az (1) bekezdésben megállapított váltságkulcsokkal kell az adó váltságot leróni a fagylalt után is. -

Next

/
Thumbnails
Contents