Rendeletek tára, 1932
Rendeletek - 281. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1932. évi 63.772. számú rendelete, a Tejtermelők Országos Szövetsége: Budapesti Szövetségének megalakulásáról.
S62 281. 63.772/1932, F. M. sz. VI 9. §. Az elnöki tanács. Az elnöki tanács tagjai az elnökség és az igazgatóválasztmány által saját kebeléből választott hat tag, továbbá a szöségnek az igazgatóválasztmány által kijölölt tisztviselői. Feladata az elnök által eléje utalt ügyek megtárgyalásánál az elnököt a szövetség vezetésében támogatni. Az elnöki tanács intézkedései az igazgatóválasztmánynak jóváhagyás céljából bejelentendők. VII. A közgyűlés. 10. §. A szövetség igazgatóságának élén a közgyűlés áll, amelyet a tagok egyeteme alkot. 11. §. A közgyűlések rendesek, vagy rendkívüliek. Rendes közgyűlés minden évben legalább egyszer, június hó 30-ig tartandó. Rendkívüli közgyűlést annyiszor lehet összehívni, ahányszor annak szüksége fennforog. A közgyűlés összehívandó, ha azt a tagok olyan hányada kéri, amely az összes szavazatok felét képviseli, vagy azt a számvizsgáló bizottság kívánja. A közgyűlést az elnök, annak helyettese, akadáilyoztatásuk esetén az igazgatóválasztmány hívhatja egybe. A közgyűlés összehívása a helynek és napnak a Köztelekben vagy a közgyűlés által megállapított más lapban való közzététele mellett történik. A megállapított lapokban a meghívót legalább 14 nappal a «közgyűlés előtt kell megjelentetni. A közgyűlés csak a meghívóban kitűzött tárgyról határozhat. A közgyűlés határozatképességéhez az összes szavazatok egyharmadát képviselő tagok jelenléte szükséges. Alapszabálymódosítás, más egyesületbe olvadás, feloszlás és ez esetben a vagyon hovafordítása tárgyában összehívott közgyűlés hatáiozatképességéhez a tagok legalább kétharmadának jelenléte, és az e tárgyakban hozott határozata érvényességéhez a jelenlévők kétharmadának hozzájárulása szükséges. Minden tagnak jogában áll magát a közgyűlésen írásbeli meghatalmazássail a szövetség egy másik tagja által képviseltetni. Az írásbeli meghatalmazást a közgyűlés elnökének a közgyűlés megnyitása előtt 10 nappal köteles benyújtani. Egy-egy meghatalmazott saját szavazatán kívül meghatalmazása alapján 5 szavazatnál többet nem gyakorolhat. Ha az egyébként szabályszerűen összehívott közgyűlésen a tagok nem jelennek meg határozatképes számban, az új közgyűlés 8 nappal előbb hirdetendő, és ennek megfelelően 8 napon