Rendeletek tára, 1932
Rendeletek - 56. A m. kir. belügyminiszter 1932. évi 120.200. számú rendelete, a közlekedésrendészeti egységes szabályzat egyes rendelkezéseinek módosításáról.
56. 120.200/1932. B. M. sz. 10? adni, illetőleg ugyanazok felhívására szakvélemény adása céljából a Bizottság ülésén, továbbá az évenkint tartandó rendőrhatósági műszaki szakértők teljes ülésén résztvenni. A vidéki szakértők ily meghívásuk folytán és a teljes ülésen való részvételükkel kapcsolatban felmerülő kiadásaik megtérítésére tarthatnak igényt. A közszolgálatban álló rendőrhatósági iműszaki szakértők a tényleg betöltött állás fizetési osztályának megfelelő, a közszolgálatban nem álló rendőrhatósági műszaki szakértők pedig az állami rendszerű VIII. fizetési osztálynak megfelelő kiszállási költségeket számíthatják fel. (2) Olyan gépjárómükerületben (alkerületben), ahol több rendőrhatósági műszaki szakértő van, ezeket a 250.000/1929. B. M. számú rendeletben meghatározott feladatkörük ellátása, továbbá az előforduló közúti közlekedési balesetek következtében folyamatba tett rendőrhatósági eljárásban szükség szerint való közreműködés céljából a gépjáróműkerület illetékes elsőfokú rendőrhatósága (116. §. (3) bek.) — Budapesten és a budapesti gépjárómükerületben, a . szolnoki gépjárómüalkerület kivételével — az Országos Közlekedésrendészeti Bizottság elnöke kívánságának figyelembevételével osztja be. A beosztásnak akként kell történnie, hogy valamennyi szakértő lehetőleg ugyanannyi munkát {gépjáróművek megvizsgálása, gépjáróművezetőjelöltek vizsgája stb.) végezzen. (3) Ha a rendőrhatósági műszaki szakértő teendőinek ellátásában akadályozva lenne, ezt a körülményt köteles a gépjáróműkerület (alkerület) illetékes elsőfokú rendőrhatóságának (116. §. (3) bek.) oly időben bejelenteni, hogy ennek vezetője a szakértő helyettesítéséről gondoskodhassék. 3. §. A rendőrhatóságok ezentúl az Országos Közlekedésrendészeti Bizottsághoz közvetlenül csak általános érdekű közlekedésrendészeti kérdésekben (a közlekedés rendjét és biztonságát előmozdító ügyek) fordulhatnak, míg az előttük folyamatban levő konkrét ügyekben szakvélemény adása céljából a működésük területére kinevezett rendőrhatósági műszaki szakértő(k)-höz kell fordulniuk. 4. §. Az Országos Automobilszakértő Bizottság megszűnése következtében a 250.000(1929. B. M. számú rendelet 61. §-ának (5), 65. §-ának (1), 67. §-ának (3) és (7), 68. §-ának (1), 71. §-ának (1)—(2), 74. §-ának (7), 90. §-ának (2), 97. §-ának (7), 114. §-ának (4), az A. függelék II. (2), VII. (2) bekezdésében e Bizottság helyett az Országos Közlekedésrendészeti Bizottságot kell érteni. 5. §. Ez a rendeletem azonnal hatályba lép. Budapesten, 1932. évi március hó 25-én. Dr. vitéz Keresstes-Fischer Ferenc s. k. m, kit. belügyminiszter.